Indoklás: Winnipeg Jets (képünkön) számít bizonyos értelemben a legkellemetlenebb ellenfélnek a ligában, s bár elsősorban idegenben okoztak rengeteg bosszúságot az agresszív hokijukkal, az alapszakasz végére már otthon is magukra találtak ezt jól mutatja az is hogy gyakorlatilag ugyan annyi pontot szereztek otthon és idegenben is, ami sokáig nem volt ilyen kiegyenlített. Nagyon nehéz ellenük játszani, sokat ütköznek (5. legtöbbet a ligában, míg az Ottawa csak a 13. helyen áll ezen a listán), rengeteg energiát emésztenek fel az ellenfélből. Óriási érv a Jets mellett, hogy negyedik napja pihennek erre a meccsre, míg az Ottawa egy borzalmasan nehéz és megterhelő idegenbeli túrának érkezik az utolsó állomásához. A szakértők azt jósolták hogy össze fog roppanni az Ottawa, ez pedig olyannyira nem valósult meg, hogy Hammond személyében a harmadik számú kapusával játszó vendégek a rengeteg sérült mellett is parádéztak és Buffaloban, Anaheimben, Los Angelesben és San Joséban is nyertek, majd tegnap jött el a vég a Minnesota otthonában – de ez is csak szétlövés után! Jár tehát az elismerés a fiatal Senatorsnek, ma már azonban úgy vélem az erőltetett menet nem fog sok jóra vezetni és simán, még a rendes játékidőben elintézi őket a Jets. Aktív volt az átigazolási piacon a Winnipeg, hiszen megszerezte Lee Stempiakot a Rangersből (Klingberg távozott érte), és a cseh Jiry Tlusty-t. Szükség is volt erre a két igazolásra mivel Perreault személyében egy fontos támadó dőlt ki a szezonra. Ottawában még mindig hosszú a sérültlista, hiszen MacArthur, Phillips, Neil, Smith és Lehner továbbra is hiányzik, az eltiltásából visszatért Cowen pedig betegséggel bajlódik, ő még kérdéses. Hazai oldalon Hutchinson fog kezdeni, Ottawában pedig bár úgy volt ma tér vissza Craig Anderson, végül az orvosával való konzultálás után lemondta még ezt a meccset mivel úgy gondolja jelenleg Hammond többet fog tudni adni a csapatnak. Ők tudják, én ettől függetlenül a sokkal kipihentebb Winnipegtől várom a győzelmet.

Végeredmény: 1-3