FAQ: labdarúgás \ Németország \ Bundesliga.

Indoklás:

Elég nagy pácban van a Bréma. Kieső hely, rossz forma, és a vírus miatt a csapat később kezdhette el Kohfeldt menedzserrel a felkészülést, amit az sem segített, hogy a keretben még mindig sok a sérült. A Leverkusen ennek az ellentéte, Bosz menedzser kiemelte, hogy a játékosai tökéletesen betartották az utasításokat, amivel könnyebbé tudták tenni a felkészülést.

Werder Bremen
A  kényszer szünet előtt a Werder rendkívül pocsék formában volt, hazai környezetben összesen 8 gólt ért el az együttes. Otthon valahogy sosem jött ki a lépés, és látva a Bundesliga restartját, ez a forduló nem épp a házigazdáknak kedvez(ett). A pontok többségét a brémaiak idegenben szerezték, olyankor nagyon jól működött a taktika. Most mindenki azon agyal, hogy a nem várt szünet elég volt e arra, hogy a brémaiak rendezni  tudják a sorokat. A realitás azt mondatja velem, hogy nem, és ebben a sok sérült is szerepet játszik. Pizzaro-t kiveszem a képletből, mert ő csereként szokott pályára lépni, meg hülyeség is a 41 éves veterán csatártól várni a megváltást. Ámbár Klaassen (24/4 középpályás) nélkülözése (eltiltását tölti), na őt megérezheti a csapat. Persze a védelemben is akadhatnak gondok, két csereember  Augustinsson (8/0 védő) és Toprac (10/0 védő) sérüléssel bajlódik, míg a kezdő emberek közül a 33 éves Gebre Selassie formája és erőnléte eléggé bizonytalan.

Bayern Leverkusen
Ennek a csapatnak a legfőbb fegyvere, hogy a keret nagyon fiatal. Egy fiatal játékos, azért gyorsabban tud alkalmazkodni egy ilyen hirtelen leálláshoz is. Szóval Bosz csapata, amit tudott megtett a kényszer szünetben és a sérültek listája is viszonylag rövid. Volland (22/9 csatár) az egyik hiányzó, a német támadónak boka problémai vannak, a másik hiányzó a csapatkapitány Bender (17/2 középpályás), aki múlt héten szedett össze egy húzódást. Nélkülük is nagy támadó potenciál van ebben a csapatban és egy formán kívüli Werder védelem, könnyű falat lehet.

Összegzés:

A Werder nem teheti meg azt a luxust, hogy hazai pályán ne támadjon, ám nincsenek jó csatárai, a védelme formán kívül, és hiányozni fog a középpályáról egy fontos láncszem. Egyedül Rashica (22/7) ban bízhatnak, őt picit kevésnek érzem ehhez, ami viszont a Leverkusent illeti, nagy tűzerő van a csapatban, minden posztra jut minőség. A lényeg, hogy itt is nyílt játékot várok. A Werder a kiesés ellen, míg a Bayern a BL indulásért küzd. Vendég győzelmet várok sok góllal.

végeredmény: 1-4 => NYERT! 🙂