FAQ: European Tour 1, Kiel.

Indoklás: Nico Springer egy feltörekvő német tehetség, aki bomba formában zárta a 2022-es évet: play off döntőt játszhatott a Német Super Leagueben. A PDC berkein belül azonban még viszonylag ismeretlen, ezért hozták ki inkább a nagyobb névnek számító Jermaine Wattimenát (46.) a bukmékerek favoritnak ellene. Ugyanakkor amennyire jó keze van a hollandnak, annyira labilis mentálisan: bármikor képes teljesen demotivált dartsra illetve vezető pozícióból is nagy összeomlásokra… A VB-n is óriási csalódást okozott, hogy rögtön a 1. körben kiesett, pedig akkor viszonylag jó formának is örvendett. Azóta azonban semmi extrát nem csinált, így én itt csak hamis favoritnak vélem. Springert ráadásul a német közönség extrán szokta motiválni, ezért Kielben ma lelki fölényben lehet. Érdekesség, hogy a felek kb. napra pontosan 1 éve találkoztak egymással utoljára, pont egy ugyanilyen szintű németországi versenyen, és akkor Springer még nagyobb underdognak számító játékosként is nyert (6-4)! Azóta pedig csak fejlődött a dartsa, így minden racionalitás szerint most akár még könnyebben is behúzhatná ezt a meccset. Szeretem alapvetően Wattimenát, de már nem tudok bízni benne…

Végeredmény: 4-6. => A tipp nyert!