Indoklás: rendkívül érdekes meccsre van kilátás, amelyen a végeredményt illetően nem mernék fogadni semmit, de egyben azt sem bírom ki, hogy ne tegyek rá semmit, így döntöttem a GG mellett. A sztori lényeg, hogy ma mindkét csapat „otthon” játszik. Ennek oka, hogy a Voluntari épp új stadiont építtet magának, így egész szezonban a Dinamo stadionját használták pályaválasztóként, tehát itt játszották a sorsolás szerinti „hazai” meccseiket, a Stefan Cel Mare-ban. A bucarestiek pedig értelemszerűen szintén rendkívül otthonosan mozognak itt, és a támogató közönség is nagyjából fele-fele arányban lesz jelen. Ezen kívül a Voluntari egy az élvonalba idén frissen feljutott kiscsapat, mely mögött azonban komoly gazdasági erők és politikai támogatók állnak, így kizárt dolog, hogy ők idén kiessenek… A román labdarúgó viszonyokat ismerve úgyis összebundáznak majd maguknak elég pontot ahhoz, hogy benn maradjanak. Fontos lehet az a tényező is, hogy a Voluntarit szezon közben sok új játékossal töltötték fel, ez a csapat tehát már nem az a gyenge kis gárda, akiket a szezon első felében mindenki bucira vert! A felek augusztusban találkoztak már idén egymással, akkor ugyanitt sima 3-0 -ás Dinamo siker született, de az akkori kezdőcsapatból csupán 3 játékos maradt mostanra hírmondónak! Abból a meccsből tehát felesleges kiindulni… Ami viszont tény: bár a Voluntari továbbra is csupán egyetlen (!) meccset nyert a szezonban a 18-ból, a kapuk előtt hatékonyak, a legutóbbi 7 meccsükön például mindig szereztek legalább 1 gólt, 4-szer ezek közül ráadásul 2-t is! De a Dinamot sem kell félteni: a liga 5. legjobb támadósora az övék: Gnohere (7 gólos),Rotariu (3 gólos), és Matei (2 gólos) pedig ma is a kezdőben vannak, míg Essombe (4 gólos) a padról vethető be. Fordulatos meccset várok, sok góllal, de az over helyett biztosabbnak érzem a GG-t, mert szerintem még az is előfordulhat valamilyen „csoda” folytán, hogy a Dinamo Bucarest leadja majd az egyik pontot a Voluntarinak, és mindkét fél megelégszik az X-el… Tippem: 1-1
1-3 => NYERT!