FAQ: tenisz, salakpályás női WTA torna, Bogota. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 2 %-a.

Indoklás: a Svájcban született Stefanie Voegele (127.) is nyilvánvalóan látott már életében hegyeket, de azért teljesen más ~ 400 – 600 méteres tengerszint feletti magasságon sportolni, mint ~ 2.600 -on! Azt pedig már láthattuk ezen a tornán, hogy mekkora helyzeti előnybe hozhatja mindez Maria Camila Osorio Serranot (180.), aki napjaink 1. számú kolumbiai teniszezője; és aki ő a korona járvány alatt is itt edzett Bogotában, így jóval inkább be van ütve erre a borításra, mint az itteni (magashegyi) klimatikus körülményekhez hozzá nem szokott külföldi játékosok! Nem véletlen volt ő már 2 évvel ezelőtt is negyeddöntős ezen a versenyen..! A hazai pálya ráadásul értelemszerűen extra motivációt is ad számára, mivel egy itt elért esetlegesen kiugró eredmény meghozhatná karrierjében az áttörést. A 19 éves, salakspecialistának készülő tehetségnek kifejezetten jó is az eddigi összesített mérlege a vörös porról: 73 W – 31 L; és idén is egész jó formát fut eddig. Ráadásul csak olyanoktól (Juvan, Liu, Zarazua, Burel) kapott eddig ki, akiktől ez egyáltalán nem volt szégyen, mert vagy alapvetően is erősebb játékosok tőle vagy épp életük legjobb formájában voltak. Voegelére egyik sem mondható feltétlenül el… A 31 esztendős hölgy már csak levezetésképp járja a Tourt, és idén ez még csak az 5. versenye, kiemelkedőt pedig sehol sem ért el (4 GY – 4 V). Szerintem most is kijátszotta már magából, ami potenciál benne volt.