FAQ: a tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen Lewis több 180-as dobást hajt majd végre, mint Van Barneveld.

Adrian „Jackpot” Lewis vs. Raymond „Barney” Van Barneveld

Indoklás: Egy számomra abszolút kétesélyes mérkőzésen ez a legjobb opció. A két játékos dobásstílusa között hatalmas különbség van. Lewis sokkal inkább hasonlít egy dobógépre, aki látott egyetlen mérkőzését is már, az tapasztalhatta, hogy erőből vágja bele a nyilait a táblába. Hozzá hasonló még Michael Smith is, aki szintén lendületesen, ritmusosan (bár ő kicsit gyengébben) vágja bele a nyilait a T20 szektorba. Tehát van egy saját ritmusa, és ha be tudja „állítani” a saját kezét erre a szektorra, akkor szinte az összes nyila ugyanarra a pontra érkezik. Barney viszont teljesen más kávéház. Ő még azon a kicsi T20-as szektoron belül is viszonylag elszórja a nyilait. Ő a dobás előtt csinál egy kisebb „lóbát” vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak pontosan. A lényeg viszont most jön, hogy ő ejti a nyilait a táblába. A 3 nyilának nem ugyanaz a ritmusa, és ennek köszönhető, hogy sokkal jobban elszórja a nyilait. Valamint ennél az ejtésnél sokkal nagyobb a hibázási lehetőség, már egy minimális félrehúzásnál is nem ugyan ott landol a 3 nyíl. Ennek köszönhető, hogy ő inkább a 100+ valamint a 140+-os dobásokban jeleskedik. Meg lehet nézni a statisztikát, hogy 48 100+os 38 140+os és 8 180-as dobást jegyzett. Lewis az előző találkozón közel sem dobta olyan magabiztosan a 180-ait, mint ahogy rá ez eddig a tornán jellemző volt. Úgy vélem, hogy ez csak egy kisebb kisiklás volt, mivel ebben a kategóriában kiválóan teljesít, és azt is láthatjuk, hogy az előző fordulóban így is, hogy Lewis-nak nem ment ugyanannyi 180-as dobást jegyzett, mint Barney, 8-at. Összességében Lewis ha nyerni akar ezen a mérkőzésen, akkor ebben a mutatóban kötelezően jobbnak kell lennie mint a holland, különben nagy bajba kerülhet.

6-15 => NYERT!