Indoklás: a PSG kezdőcsapata a következő:
Sirigu – Digne, Luiz, Camara, Aurier – Pastore, Cabaye, Verratti, Matuidi – Bahebech, Cavani.

A tartalékos… Ibrahimovic (legjobb csatár – képünkön), Thiago Silva (legjobb védő) és Lavezzi (csatár) ugye sérültek, míg Lucas és Marquinhos továbbra sem élvezik Laurent Blanc edző bizalmát. A PSG számára egyértelműen fontosabb ennél a találkozónál a keddi Barcelona elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzés, hiszen mivel az első fordulóban csak ikszeltek az Ajax-szal (amely nagy valószínűség szerint kedden megveri majd a ciprosi APOEL-t), és ha a katalánok ellen sem lesz meg számukra a 3 pont, akkor bizony lépéshátrányba kerülhetnek a riválisokkal szemben. Éppen ezért ez a mai idegenbeli túra aligha hiányzott nekik, egyszerűen nyűg számukra a dolog. Már csak azért is, mert eddig idén nem szerepeltek valami fényesen vendégként: az új idényben minden sorozatot figyelembe véve 5 tétmeccsükből csak 1-szer tudtak a Parc des Princes -en kívül nyerni… Bár a Toulouse otthonában hagyományosan jól szoktak szerepelni, de a korábbi évekhez képest a Toulouse-t jelenleg sokkal nagyobb stabilitás jellemzi saját közönségük előtt. A Stadium Municipal-ban április óta, tehát már 6 tétmeccse nem tudott nyerni vendégként senki, ha pedig a barátságos találkozókat is beleszámítjuk, akkor 11 itt lejátszott mérkőzéséből 10-szer pontot szerzett a Toulouse! Idén tehát a bajnokságban saját közönségük előtt még veretlenek, és kétlem hogy majd épp az „Ibrahimovic-függő” PSG fog nyerni itt húzóemberei nélkül… A nyáron verték itt a spanyol Bilbao-t és a Lyon-t is, ezek után azt gondolom, hogy ma is jók lesznek minimum egy döntetlenre. Éppen ezért a fő tippem az (1x) kétesély / dupla esély, mert úgy vélem a PSG nem fog nyerni. (emelkedik is az odds-uk rendesen, 1,5-ről indulva már 1,8 -nál jár, míg a Toulouse-é 7,00 -ról esett mostanra 4,5 -ig!) Tippem: 0-0, 1-0

 

Végeredmény: 1-1 => NYERT!