FAQ: labdarúgás, Angol bajnokság, Premier League. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 2 %-a.

Indoklás: a Tottenham a jövő évi nemzetközi kupaindulásért hajt, a Brentford gyakorlatilag már semmiért. Utóbbiaknak is van ugyanis még matematikai esélyük ugyanarra, de az csak egy nagyon hajszálvékony sansz. Ráadásul amíg a Spurs öltözőjében Ryan Mason edzővé való kinevezése óta egyértelműen jobban játszik a csapat (~ még ha ez az eredményekben egyelőre nem is feltétlenül látszik meg); addig a “méhecskéknél” a héten nagy balhét váltott ki, hogy Toneyt (legjobb csatár, 20 gól + 4 gólpassz) 8 hónapra eltiltották sportfogadásért! Egy extrán motivált és felfelé ívelő formában lévő csapat fogad tehát egy vezérét vesztett, és kissé fókuszt vesztett gárdát. A középpályán és a védelmekben is egyaránt vannak hiányzók mindkét oldalon (Lloris, Dier és Bentancur illetve Jansson, Nörgaard és Lewis-Potter), de úgy gondolom ez is inkább a jóval erősebb keretű Tottenhamnek kedvez, mivel nekik minden posztra minőségibb cseréik vannak. A Brentford úgysem idegenben szokott villogni. A Spursnek ez az utolsó hazai meccse, így a teltház garantált. Tippem: 2-1