FAQ: labdarúgás, Európa Bajnokság. A tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen legalább 3 gól születik, 2 gól esetén a tét visszajár. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 1 %-a.

Indoklás: hiába Törökország szerepel előreírva a párosításban, a mérkőzés helyszíne Olaszország, így értelemszerűen a “vendég” csapat van helyzeti előnyben! Egy Rómában lejátszott Európa bajnoki nyitómeccsen ugyanis még annak ellenére is extrán motiváltan küzdhet majd az Azzurri, hogy “csak” 23.000 nézőt engednek majd be az Olimpico stadionba. Ráadásul ebben a megfiatalított olasz támadósorban (Barella, ChiesaBerardiBelotti) sokkal több is a potenciál (~ az utóbbi ~ 2,5 évben 23 meccsen 71 találat, tehát mérkőzésenként 3-as feletti termelt gólátlag!); mint az előző EB-n felvonultatott formációjukban (Candreva, De Rossi, EderPellé), amely 5 meccs alatt csupán 4 gólt szerzett és inkább a védelmével tudott csak ellenfelei fölé nőni. Mondjuk a hátsó alakzatuk első ránézésre most sem áll hadilábon, tekintve hogy az utóbbi 8 fellépésükön nem kaptak gólt! Vélhetően ez a faktor vitte le ennyire a mai mérkőzés várható gólszámát a leginkább a statisztikákból kiinduló fogadó irodák szerint. Csakhogy! Azért azt is érdemes megnézni, hogy Olaszország (Hollandiát leszámítva) közel 3 éve nem találkozott érdemi offensel rendelkező ellenféllel! Így bár atom jól mutat a statisztikákban, hogy ezalatt 20 (!) clean sheetes meccset hoztak le, szerintem ez a faktor irreális mértékben torzítja a szorzót. Persze mondhatjuk, hogy ez a jól összeszokott: Chiellini, BonucciAcerbi, Florenzi, Jorginho, Verratti féle védelem még most is sokakat képes lehet limitálni, de azért azt se felejtsük el, hogy nekik már ~ 32 az átlagéletkoruk…  Ezzel szemben épp Törökországé lesz a tornán a legalacsonyabb átlag életkorú keret, így könnyen előfordulhat, hogy a fiatal és gyors muszlim támadók megforgatják majd párszor a lassabb és lomhább olasz bekkeket! A törökök támadópotenciálját pedig mi sem példázza jobban, mint hogy a közelmúltban többek közt: Franciaország (2-0, 1-1), Németország (3-3), Hollandia (4-2), Horvátország (3-3) és Oroszország (3-2, 1-1) ellen is fantasztikus dolgokat láthattunk tőlük. Az egyetlen érdemi hiányzójuk a COVID-os Tosun (45/18) lesz, de a Calhanoglu, Tufan, Ünder, Ünal, B. Yilmaz egység a jobb napjaim még nélküle is brutál gólerős! Tőlük is számítok tehát találatra, így nem lepne meg, ha sokkal több gól születne ezen a meccsen, mint ahogy a bukik próbálják sugallni nekünk. Tippem: 2-2