Indoklás: a „B” csoportban az első a másodikhoz látogat, a tét tehát a csoportelsőség. A klubok ősszel egy barátságos 0-0 -t játszottak egymással Belgiumban, de már azon a meccsen is több potenciál volt a Brüzsben. A Torino ugyanis jelenleg egy teljesen ötlettelen, impotens csapat. A nyáron távozott a 2 gólvágó (Immobile és Cerci), akik tavaly egyáltalán az EL indulásig repítették a gárdát. A helyükre érkezett ugyan Amauri (34 éves) és Quagliarella (31 éves), de ők már nem a jövő, sokkal inkább a múlt emberei… Amauri konkrétan egyetlen gólnál jár eddig a szezonban, és bár Quagliarella már 4-t összeszorgoskodott a bajnokságban, 2-t pedig az EL-ben, a klub még mindig a 2. legkevesebb találatot (7) jegyző klub (az Atalanta után) Olaszországban. Góllövés nélkül pedig nehéz meccset nyerni, ahogy mondani szoktak Zombori „Taktikus” Sándorunk, így mostanság ez is elég nehezére esik a taljánoknak. A legutóbbi 6 meccsük mérlege 1 GY – 1 D – 4 V. És ha még azt is hozzátesszük, hogy a győzelem az olasz liga tökutolsója (a Parma), míg az X a szintén hasonló okokból gyenge Atalanta ellen jött össze, nos ez a teljesítmény igen csak gyengének mondható… Ezzel szemben a Brüzs szárnyal, 8 GY – 7 D – 1 V mérlegével és 37:16 (a liga legtöbb lőtt, és a második legkevesebb kapott góljával) gólarányával toronymagasan vezetik a belge pontvadászatot. A támadóik: Castillo (8 gólos), Simons (6 gólos) és de Sutter (5 gólos) (képünkön mindannyian) különösen termékenyek mostanság, a Brüzs ugyanis 17 találatot jegyez az elmúlt 5 meccséről! Azt gondolom tehát, hogy hiába nívósabb papíron az olasz bajnokság a belgánál, a Torino egy lecsúszóban lévő klub, míg a Brüzs épp felemelkedőben van. Éppen ezért kizárt dolognak tartom, hogy a Belgák ma kikapjanak, így az (x2) kéteséllyel bebiztosítva azt gondolom magabiztosan fogadhatunk rájuk. Bátrabbak pedig tegyék a sima vendég kimenetelt, mert szerintem nyerni fog a Brüzs. Tippem: 0-1, 1-1, 1-2