Indoklás: Paolo Lorenzi győzelmét fogadjuk meg a quitói torna negyeddöntőjében. Lorenzi a torna hatodik kiemelését kapta meg az 59. ranglistahelyezéséért, ami nagyon közel van élete legjobb pozíciójához (49.). Lorenzi tavalyi éve eszméletlenül jól sikerült, négy Challenger tornát is meg tudott nyerni. A 34 éves olasz teniszező fáradhatatlanul jár versenyről versenyre és sorra aratja a győzelmeket. Egészen hihetetlen, hogy a pontjai 90%-át Challenger versenyeken szedi össze, és mégis ennyire elöl tud lenni a ranglistán. A tavalyi csodás szereplését az idei évre is átmentette, ugyanis az évet egy canberrai Challenger győzelemmel kezdte kemény pályán, illetve legutóbbi versenyén döntőt játszott, akkor már salak volt a pálya borítása. Lorenzi egyértelműen a salakos borításon a legjobb, évről évre közel 40 győzelmet szerez csak erről a borításról, ami egészen hihetetlen, így nem is lepődünk meg azon, hogy egész karrierje során már 378 salakpályás győzelmet tudhat magáénak. Lorenzi ellenfele Bernard Tomic lesz, aki egész profi karrierje során csupán 17 győzelmet tudott szerezni salakpályán, mindemellett 37 veresége van. Tomic hiába a torna első számú kiemeltje, én egyáltalán nem gondolom őt esélyesebbnek. A fiatal ausztrál már az első körben nagyon megszenvedett a továbbjutásért, most pedig egy ízig-vérig salakos teniszező ellen kellene csodát tennie. Lorenzi neve mellett a 378 győzelem önmagában is ijesztő lehet Tomic számára, főleg annak tudatában, hogy nála ugyanez a szám csupán 17. Egyszer találkoztak eddig életük során, akkor salak volt a pálya borítása, 6-2,6-4 lett Lorenzinek. Lorenzi tapasztalata, rutinja és profizmusa elégnek kell legyen ahhoz, hogy megnyerje a mérkőzést és kiharcolja a továbbjutást.

7-6, 5-7, 3-6 => NYERT!