FAQ: Counter Strike, IEM Cologne.
Indoklás: a Team Vitality (1. a Valve világranglistáján) továbbra is a legjobb Counter Strike csapat a világon, de azért az utóbbi hetekben belefutottak 2 meglepő vereségbe is; illetve buktak pályákat olyan csapatok ellen, akikkel szemben szinte senki sem várta volna azt előzetesen. Az egyik ilyen együttes épp a fiatal, feltörekvő játékosokra építő: FUT volt, amelynek magyar edzője van: coolio személyében! Ezek után úgy gondolom, hogy hiába megérdemelt favorit itt a francia gárda, a BO3-as lebonyolításnak köszönhetően a FUT-nak is lesznek momentumai bizonyára. Egyrészt azért, mert a Vitality talán nem épp a topformájában érkezik erre a versenyre; másrészt a FUT már sokkal inkább be van a pályákra lőve. Nekik kifejezetten jót tehet, hogy már a torna Stage 2-es szakaszába be kellett kapcsolódniuk, mert azzal, hogy ott mindenkit rommá vertek, tudtak egy kis major szintű rutint és önbizalmat gyűjteni. Ebből táplálkozva pedig nem gondolom, hogy a Vitality le fogja őket a pályákról söpörni. Pláne, hogy a már előbb említett áprilisi mérkőzésen 30 (!) kört nyert összesen a FUT a franciák elleni 3 map alatt, most pedig kb. ennek a felére van belőve csupán a fogadó irodák határa! Úgy gondolom ez írtó nagy value bet lehet. A FUT ugyanis kis szerencsével akár még pályát is nyerhet, akkor pedig a FUT összesített teljesítménye ismét közelebb lesz a 30-hoz, mint a 20-hoz. De 20 kört akár még egy 2 mapos meccsen is behúzhatnak.
végeredmény: 2-1 (5-13, 13-2, 13-8) => a tipp NYERT! 🙂
