FAQ: e-Sport, LOL – LCK Summer.

Indoklás:
Komoly mérkőzés alakulhat ki az újonc Team Dynamics(8.) és az egyre jobban magára találó SANDBOX Gaming(7.) között akik az első BO3 szériában is már döntő mapra vitték (ott az SG nyert 2-1-re) és úgy gondolom, hogy most is tűz forró ez a párosítás. Akkora sokkal jobb formát mutatott a Dynamics, mostanra picit leült a csapat és nem érezhető rajtuk az ami eleinte, hogy nagyon fel vannak spannolva attól, hogy a legjobbak közt bizonyíthatnak. Talán egy picit kényelmesek lettek a jó startnak köszönhetően és amióta megverték a T1-et (2 hete kb) megy a szopó álarc. Igaz a DAMWON-DRX-Gen.G trióból nem is kötelező megverniük senkit, de az, hogy ezen a 3 meccsen 1 szoros mapot tudtak csak hozni a Gen.G ellen azért az meglepő volt számomra még annak ellenére is, hogy mindegyik meccsre ugye 2-0-át vártam. Jött a KT elleni rangadó ahol szintén nem meglepő vereséget szenvedtek hiszen a KT bomba formában és a döntő mapos (2-1) vereség abszolút a papírforma volt azon a BO3-an. Hosszú kiélezett mapok lesznek szerintem végig és ezért az objektívumokból is sokat tehetnek majd zsebre (akár 2 barron, de 5 sárkány szinte biztos). Nehéz lenne elképzelni, hogy az itt lévő 2 csapat közül bármelyik bármikor letudja 0-ra győzni a másikat és szerintem ma sem lesz másképp mint a döntő mapos döntés. Hajszállal, de most SG-t érzek.

VÉGEREDMÉNY: 1-2 => NYERT! 🙂