Indoklás: a tavalyi ezüstérmes fogadja a bajnokcsapatot, tehát a maga nemében rangadónak tekinthetjük a párosítást, de idén úgy gondolom nagyobb különbség van a felek között, mint korábban volt. Sok teljesítménybeli statisztikai mérőszámmal alá lehetne ezt támasztani, de elég megnézni a 2 csapat szereplését a nemzetközi porondon: a Targoviste már a CEV kupa 1. selejtezőkörében elvérzett, míg az Alba Blaj nagyon szépen helyt áll a röplabda Bajnokok Ligájában! Olyan ez, mint ha van 2 focicsapatod, amelyik közül az egyiket csak az Európa Ligában indítod, de még onnan is az első szembejövő azerbajdzsáni ellenfél kicsapja…míg a másik gárdádat a BL-be nevezheted, és ott még a Bundesliga szintű versenytársakkal szemben sem vall szégyent. Az Alba Blaj az elmúlt hetekben a világsztárokkal teletűzdelt, és 10x-szer akkor költségvetéssel rendelkező Piacenza és Dinamo Moszkva kettős ellen is csak szoros szettekben (pl.: 22-25, 23-25, 24-26, stb.) kaptak ki, és kis szerencsével mindkettő ellen akár több szettet is foghattak volna! A Bajnokságban is meggyőzőbb eddig az Alba Blaj mérlege: 7 meccsen csupán 4 szettet vesztve még veretlenek, míg a Targoviste például kikapott attól a CSM Bucaresttől, akit az Alba Blaj meg tudott verni… Nem szaporítom tovább a szót: az Alba Blaj az elmúlt 1 évben 6-ból 5-ször legyőzte a Targovistét (ebben benne vannak például a 3-0 -ra nyert bajnoki döntő meccsei is is!), így meglepnem, ha ma kikapnának tőlük. Fordított pályaválasztással szerintem 1,2 lenne az odds a Blaji lányokra, ezért látok értéket ebben a szorzóban. Szettet foghat ugyan a Targoviste, de a meccs az Albának áll. Tippem: 1-3

25-19, 21-25, 23-25, 18-25 => NYERT!