FAQ: rögbi liga, Ausztrália, NRL. Az opció a Csapat fülön belül, a Csapat összesített célja között található.

Kezd visszatérni a helyes útra a Roosters, akik múlt héten egy pár órára kicsúsztak a top 4-ből, ami nagyon nem fér bele egy ilyen kaliberű csapatnak. Hatalmasat bukott tegnap az örökrivális Eels, akik a másik syndey csapat ellen a szezon szenzációját hozták össze, és 38-0-ás vereséget szenvedtek. Itt az idő Flanaganéknek, hogy még egy győzelemmel közelebb kerüljenek a dobogóhoz. Nincs már sok hátra, mindössze 5 mérkőzése van az alapszakaszból a hazai alakulatnak, így már nem hibázhatnak, ha szeretnének jó kiemelést a playoffra. Visszatér a csapatba a kapitány Boyd Cordner, illetve a szélső Tupou is, amivel még erősebb lett a már így is liga elit támadóalakulat.
A vendégeknél áll a bál, a héten menesztették az edzőjüket, pedig múlt héten majdnem megtörék a 6 mérkőzéses bukószériájukat. Nagyon gyenge ez a csapat idén, régen nem az a Brisbane, akik régen voltak, bár nem ők az utolsók, mégis őket tartom a leggyengébb csapatnak a teljes mezőnyben: bő 60 ponttal kaptak idén többet, mint a “második helyezett”, 465 egységet engedtek idén, vagyis találkozónként 31-et. Így egyszerűen nem lehet mérkőzést nyerni, nem is nagyon megy nekik. Számukra már vége van a szezonnak, matematikai esélyük sincs a rájátszásra.
Júniusban találkoztak már a felek, akkor elég egyoldalú, 59-0-ás győzelmet aratott a Roosters, ma is egy hasonlóan sima mérkőzésre számítok, persze nem ekkora különbséggel.

végeredmény: a Sydney Rooster 9 célt ért el => a tipp NYERT! 🙂