FAQ: a tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen Smith dobja majd az első 180-ast. Bet365-ön ezt az opciót a mérkőzésen kívül, az „Első 180-as dobás” menüben találjátok meg.

Indoklás: Megismétlődik a VB-n látott párharc, ahol egy drámai mérkőzésen győzte le a holland az angolt. Azon a mérkőzésen a ki dob több 180-as opcióra fogadtunk, ma az első 180-as dobásra tippelünk mivel ebben több az érték. Mint azt sokan tudják Barney sajnálatos módon cukorbeteg, és amikor pályára lép az első legekben meg kell küzdenie az új fényviszonyokkal valamint az eltérő hőmérséklettel is, amely miatt szinte mindig beragad a rajtnál. Ezzel szemben Smith egy igazi géppuska kezű játékos már az első körben is gyakran indít 180-nal, és úgy tűnik nincs ami kizökkentené. Nem is csoda hiszen a világ egyik legjobb 180 dobója Gary Anderson a mentora és edzőpartnere. Ezen kívül már arról is írtam régebben, hogy Barney úgy ejti a nyilait a T20-ba és ebben bőven benne van a hibázási lehetőség. Az érvek erősek, tippemet Smith kiváló kezdéseire, Barney technikájára és sajnálatos módon a betegségére alapozom.

Smithé az első 180-as dobás => NYERT!