FAQ: Bajnokok Ligája. A szorzót Unibetről javaslom.

Indoklás: bár a felek közt papíron óriási értékbeli különbség van; a Sheriffet ez idén már a kvalifikációs időszakban sem érdekelte, és kicsapott több-, tőlük jóval erősebb csapatnak tartott ellenfelet is (pl.: Crvena Zvezda, Dinamo Zagreb). Ráadásul tették mindezt úgy, hogy egész nyáron veretlenek maradtak (10 GY – 2 D mérleg és 28:4 gólarány)! Azért egy ekkora sikerszériát már nem a szél fúj sosem össze… Hiába tűnt még augusztus elején úgy, hogy néhány párharcban csak a szerencse segítette őket. Nem! El kell ismerni, hogy jó focit és kvázi eufóriában játszanak; ilyen formájukban pedig jelenleg bárkire veszélyesek (~ nagyjából ugyanúgy, mint a Ferencváros a tavalyi csodával határos selejtező sorozata során). Ez a kis moldáv gárda most elhitte magáról, hogy képes megverni akár nagyobb klubokat is, és ennek köszönhetően sikerült is nekik! A profi sport sokszor fejben dől el… A Sahtar Donyeck épp ellenkező utat jár be. Náluk annyira megszokottá vált, hogy minden évben itt vannak a Bajnokok Ligája főtábláján, hogy egy kissé már bele is kényelmesedtek ebbe a szituációba. Van 13 brazil idegenlégiósuk, na meg egy ukrán válogatott Konoplyankájuk, és máris azt hiszik, hogy övék a világ… Közben meg pl. a Monacoval szembeni visszavágón pár hete olyan bűn rosszul játszottak, hogy az 1. félidő után azért kellett imádkozniuk, hogy “csak nehogy beleszaladjunk egy 8-asba…”! Végül egy 114. perces-, rendkívül peches francia öngól megmentette a bőrüket; de azt egyáltalán nem kijelenteni, hogy a Donyeck idén megérdemelten jutott be a csoportkörbe! Azóta leikszeltek (1-1) még a tavaly Ukrajnában tökutolsó helyen végzett Minajjal is… Szóval én ezektől egyáltalán nem vagyok hanyatt esve, hiába ők ebben a párharcban a papíron nagyobb nevek! Inkább rápróbálok a lelkes, motivált és jobb formát mutató tiraspoli legényekre. Tippem: 1-0

Végeredmény: 2-0; a tipp NYERT! 🙂