FAQ: a tipp értelmezése, hogy DNB (~ draw no bet = nincs fogadás döntetlenre) opcióval fogadunk a hazai csapatra, így X esetén a tét visszajár.
Indoklás: a Juventus már biztosan továbbjutó, és egy X-el akár biztos csoportelső is, ezért Allegri mester a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ma a cseresorát fogja játszatni, mert ők már a hétvégi Fiorentina elleni rangadóra készülnek inkább. A regnáló olasz bajnok ugyanis jelenleg csak az 5. helyen áll hazája bajnokságában, és már 6 pont a lemaradásuk az Inter mögött, így égetően szükségük lenne a következő győzelemre. A prioritás tehát a Seria A-é, a mai meccs pedig csak egy púp a hátukon, egy kötelező rossz, amin csak túl akarnak mielőbb lenni… Ezzel szemben a Sevillának ez a találkozó élet-halál harc! Ha nem nyernek, biztosan csoportutolsóként esnek majd ki, amely elég nagy szégyen lenne számukra még egy ilyen erős csoportban is ahhoz képest, hogy tavaly és tavalyelőtt is megnyerték az Európa Ligát. Idén is az a céljuk, hogy ha már a BL-ben továbbjutni nem volt esélyük, legalább oda átkerülve érvényesülni tudjanak. Ehhez ma nyerniük kell (és reménykedni, hogy a Mönchengladbach nem nyer Angliában), és övék lesz a 3. hely. A motiváció tehát mindenképp a hazaiak felé billenti a mérleg nyelvét, ahogy az is, hogy nekik nincs fontos hiányzójuk, míg a Juventusból: Mandzukic (2. legjobb csatár, 12/3), Evra (védő, 12/0), Hernanes (középpályás, 8/0), Khedira (középpály ás 5/1), Pereyra (középpályás, 7/0), Padoin (középpályás, 6/0), Lemina (középpályás, 5/1), Asamoah (középpályás, 3/0) és Caceres (védő, 2/0) is sérült! Arra számítok, hogy az olaszok csak bekkelni jönnek ma Andalúziába az 1 pontért, viszont a Sevilla otthon félelmetesen erős: verték már a Sanchez Pizjuánban a Mönchengladbachot (3-0), a Valenciát (1-0), a Real Madridot (3-2) és a Barcelonát is (2-1)! Ezek után egy Juve „B” sem jelenthet elvileg akadály… Tippem: 1-0, 2-0
1-0 => NYERT!