Indoklás: első ránézésre rangadónak tűnik a meccs, de igazából csak a hazaiak számára van már valós tétje a mérkőzésnek. 4 fordulóval a bajnokság vége előtt ugyanis az Atletico Mineiro matematikailag ugyan még végezhetne előrébb vagy hátrébb a jelenlegi 2. pozíciójától, de tekintve hogy az előbbi céltól 11 pontos hátrányban, míg utóbbi veszélyhez képest 6 pontos előnyben van, reálisan nézve aligha fognak ők már liftezni bármilyen irányba is a tabellán. Ezzel szemben a Sao Paulo ádáz küzdelmet folytat a 4. helyért a táblázaton, amely még Libertadores Kupa indulást érne nekik jövőre. Ezért a pozícióért ráadásul még legalább 6 csapat versenyben van racionálisan nézve, így tehát a Sao Paulonak innentől kezdve nem szabad botlania, minden egyes pontra szükségük van, és mivel a következő fordulóban a listavezető Corinthianshoz mennek (akik akkor tervezik ünnepelni a bajnoki címüket), így ott nem sok jóra számíthatnak majd… Ma kell tehát nyerniük, mert ha ebből a 2 fordulóból mondjuk 0 ponttal jönnek ki, akkor szinte biztosan elúszik nekik a 4. hely! A keretük ráadásul annyira erős (Pato, Ganso, Luis Fabiano, Michel Bastos, Alan Kardec, Wesley, stb.), hogy nem is értem, hogy ez a csapat miért nincs versenyben egyenesen a bajnoki címért? Az Atletico-MG szekerét meglepő módon mindössze 2 argentin játékos (Pratto és Datolo), Thiago Ribeiro már többször megbukott Európában, Josué pedig már 36 éves… Rajtuk kívül pedig szinte senki sem emelhető ki ebből a csapatból, így mondhatni erőn felül teljesítenek idén, de azért a 9 vereségük és a 39 kapott góljuk jelzi: nem számítanak megfoghatatlannak. És ha valaki, hát a Sao Paulo elkaphatja őket saját közönsége előtt, a Morumbi Stadionba ugyanis nem nyerni járnak idén az ellenfelek (10 GY – 6 D – 1 V mérleg és 28:12 gólarány)! A kereteket tekintve a hazai oldalról csak Rogerio Ceni (1. számú kapus, 23/3) az egyetlen fontos hiányzó, és bár ő láthatóan még 42 évesen is alapember, a háló előtt azért lassan pótolhatóvá válik. Ezzel szemben a vendégektől Josué (középpályás, 13/0) mellett 3 védő sem játszhat ma: Leandro Silva (29/2), Douglas Santos (29/0) valamint Edcarlos (8/0). Láthatóan előbbi 2 alapember volt egész szezonban, így nagyon hiányozhatnak majd ma a vendégek hátsó alakzatából… Az elmúlt 6 évben a felek 7 találkozásából 6-szor a Sao Paulo nyert itt (a 7. alkalomkor pedig már fél óra után emberelőnyben volt az Atletico, és akkoriban még Ronaldinho, Tardelli, Jó és Bernard alkották a Mineiro támadóalakzatát!), így azt gondolom, hogy ez ma egy országos 1-es. Tippem: 2-0, 2-1

4-2 => NYERT!