Indoklás: Szintén a formára hivatkozva fogadjuk meg Klizan győzelmét Rotterdamban. A szlovák teniszező egy igen hosszú vesztes széria után került jó formába. Klizan rettentő gyengén kezdte a januárt, viszont az Australian Openen már Bautista ellen nagyon jó teljesítményt nyújtott, hiszen öt szettre kényszerítette a spanyolt, tönkretéve ezzel a Bautistára adott tippemet. Klizannak azért Szófiában sikerült igazolnia, hogy nem csak egy fellángolás volt nála a jó teljesítmény, hiszen egészen az elődöntőig jutott, ahol Troicki ellen három szettben tudott csak kikapni, egy ki-ki meccsen, előtte viszont Seppit és Rosolt is kiejtette a tornáról. Klizan nem a legnagyobb király fedettpályán, viszont Robredo sem az, ráadásul baromi gyengének érzem a játékát. Robredo idén Sydneyben és az Australian Openen is egy-egy kört ment, viszont sima vereséget szenvedett el Troicki és Raonic ellen is. Egyáltalán nem éreztem erőt a játékában, nagyon formán kívül volt, ami ha nem változott jelentős mértékben, akkor Klizannak ma jobbnak kell lennie. Tavaly játszottak először a prof karrierjük során, akkor két szettben Klizan nyert. Ma is hasonlóban reménykedem.

2-6, 7-6, 3-6 => NYERT!