FAQ: Fedettpályás női WTA torna, Linz.

ndoklás: Nadia Podoroska (48.) tegnap még egy sérült és rengeteget hibázó ellenfelet is csak egy ~ 2,5 órás kínlódás után tudott legyűrni, ami nem egy nagy érdem. De legalább jól lefárasztotta saját magát vele… Ha pedig ehhez még azt is hozzávesszük, hogy ez csupán karrierje 2. indoor hard borítású versenye; nem sok esélyt adok neki ma Ekaterina Alexandrova (33.) ellen. Az orosz hölgy ugyanis kifejezetten “bika” ezen a talajon, ahogy Pepike kollégám mondaná: túl van közel ~ 150 hivatalos mérkőzésen már rajta karrierje során. Ráadásul ~ 70 % feletti győzelmi mutatóval, ami még a legnagyobb sztároknál is ritka! Jó formát mutat a járvány óta, csak a legtöbb versenyen elég nehéz sorsolást (Rybakina, Svitolina, Kontaveit és az akkor épp topformában lévő Ferro, Siniakova duó) kapott, így nem volt sok esélye túl sok kört menni, de ez nem is volt akkora szégyen számára. A szezonmérlege még így is plusszos, ez a lassú Linzi borítás pedig abszolút kedvez számára: tavaly is elődöntős volt rajta (így idén jelentős mennyiségű világranglista pontot megvédeni jött ide vissza). Ezzel szemben Podoroska csak tanulni, fejlődni és fellépti pénzeket begyűjteni van itt, de ezeket a célokat szerintem erre a hétre már bőven kipipálta. Technikai képzettség, aktuális erőnlét, motiváltságbeli különbség: 0-3.

VÉGEREDMÉNY: 0:2 [2:6, 1:6] => NYERTES 🙂