Indoklás: döntőt rendeznek Florianopolisban, ahol mi a hazai versenyzőre fogadunk. Teliana Pereira egy kitűnő teniszező, akinek ebben az évben nagyon összejöttek a dolgok. Idén sikerült beverekednie magát ismét a top100-ba, sőt élete legjobb helyezése környékén, a 78. helyen áll jelenleg. A fiatal brazil idén már 36 győzelemnél jár 14 vereség mellett, ami kitűnő mutató. A salakborítás a kedvence, nem is nagyon teniszezik másik borításon, ezért is érhetett el az évek során 309-114-es mérleget. Idén már 35 salakpályás győzelemnél jár, amelyben benne van egy ITF és egy WTA tornagyőzelem is. Ellenfele Annika Beck lesz, aki egy hajszállal előrébb van a ranglistán, de közel sincs annyira jó teniszező salakon, mint Pereira. Beck idei mérlege 18-21, ami jóval gyengébb ellenfelénél. A német teniszező közel sem teniszezik annyit salakon, mint ellenfele, ami komoly hátrányt jelenthet. Nem rossz salakpályás teniszező, de 70-54-es mérlege jócskán elmarad Pereiráétól. Számomra ennek a meccsnek egy végkimenetele lehet, noha nem azért mert Beck annyira formán kívül és gyengén teniszezne, csupán Pereira nagyon jó. Hazai pályán a kedvenc borításán teniszezhet, ahol már óriási tapasztalatra tett szert. Azt gondolom, hogy Pereira nyeri a florianopolisi tornát.
Végeredmény: 6-4, 4-6, 6-1 => NYERT!