FAQ: döbbenetes, vagyis igazán magyaros történet következik az alábbiakban. Figyelem, szinte sehol sem fogadható még, de bármelyik pillanatban az lehet, nem árt résen lenni. Hogy akkor miért írom már ki? Mert bizony a Tippmixpro már kitette (igen, bár nem szoktuk javasolni szinte soha, de mindig van kivétel, most ez az, ezért mondjuk mindig: több számlátok legyen!), így lehet rakni az eseményre, alább olvashatjátok, érdemes is. S még egy fontos szempont: piacvezetőként kötelességünk előre is dolgozni, mint mindig, a magyar nyelvű oldalak közül most is mi kívánunk először lecsapni erre a lehetőségre.

Indoklás: NB1-es meccsről van szó, melyen a Paks csapata fogadja a Nyíregyházát. Elhalasztott összecsapás ez, december 6-én csaptak volna össze a felek, de a paksi pálya használhatatlansága miatt elmaradt. A Paks hetedik a bajnokságban, 27 pontjuk van, a Nyíregyháza tizenegyedik, 14 pontjuk van, az augusztus másodikai, fordított pályaválasztású meccsen a Paks nyert 3-0-ra. Ez idáig rendben, nem egy nagy történet. A Nyíregyházánál azonban elégedetlen volt a vezetőség a csapat őszi szereplésével, ezért Mátyus vezetőedző egyetértésével kicserélték a fél keretet – igen ám, de van egy olyan MLSZ-szabály, hogy a halasztott meccsen csak azok léphetnek pályára, akik az eredeti időpontban is Szpari-játékosok voltak. A keret fele tehát elment, az új igazolások értelemszerűen nem léphetnek pályára, nézzük, kik maradtak. Jelen állás szerint tizenhárman rendelkeznek érvényes játékengedéllyel erre a meccsre – közülök hárman kapusok, Rezes sérült, Abdouraman eltiltott, vagyis döbbenetesen nehéz helyzetben vannak. Gondolnánk, feltöltik majd a keretet az ifiből, de ez sem olyan egyszerű, ugyanis az átlátható viszonyoknak megfelelően Nyíregyházán több vállalkozásba vannak bejelentve a fiatalok, így onnan sem nevezhetnek bárkit a felnőttek közé.

A határozat szerint tehát csak az alábbi futballisták léphetnek pályára a Szpariból Pakson:
Balogh János (kapus), Volodimir Ovszijenko (kapus), Hrabina Alex (kapus), Fodor Ferenc, Koller Krisztián, Mohamadou Abdouraman (eltiltott), Rubus Tamás, Zoran Kosztics, Pákolicz Dávid, Szokol Zsolt, Pekár László, Törtei Tamás (sérült), Rezes László (sérült), Bagi Ákos (ifi), Markovics Dávid (ifi), Vámos Márk (ifi, sérült).

Brekk János, a Nyíregyháza menedzsere elmondta, több variáción gondolkodnak, így azon is, hogy az egyik kapus a mezőnyben szerepel, de az is lehet, hogy rögtön eggyel kevesebb játékossal kezdenek, vagyis csak tízen állnak fel Pakson. Mátyus János vezetőedzővel a ma délutáni tréningen döntenek. A Nyíregyháza megpróbál halasztást kérni, de ezt egyrészt már egyszer elutasították, másrészt ha netán nem tennék, akkor törlik a meccset és visszakapjuk a tétet. Úgy gondolom, alapesetben is a Paks a meccs esélyese, de a fenti előzmények után csak a gólkülönbség lehet a kérdéses, hiszen bármilyen összetételben is áll fel a Szpari, az 1-2 osztállyal gyengébb lesz, mint a Paks, a hazai szurkolók (képünkön smile hangulatjel ) nagy örömére.

Végeredmény: 1-1