Indoklás: Továbbra is sok hiányzóval küzd a Buffalo: Gionta, Foligno, Myers, Strachan, Mitchell 100% hogy ma sem fog játszani, Hackett vissza lett küldve az AHL-be, Ristolainen pedig az Islanders ellen sérült meg, ő a legújabb hiányzó, már hivatalosan is megerősítették hogy nem utazott el Ottawába. Kapuban Enroth fog kezdeni, így ismét ezen a poszton fogja a legnagyobb ellenállást tanúsítani a Sabres. Ottawában nem tudni ki kezd a kapuban, mintha azt sugallnák hogy Robin Lehner lesz a mai kiválasztott így én inkább vele kalkukálok, de egyébként ha ő, ha Craig Anderson kezd, nem változna a tippről alkotott véleményem. További (régebbi) sérültek: Methot,Smith,C.Neil. Egyik csapatról sem éppen mondható el az hogy jó formában lennének, a Buffalo zsinórban 5 meccse nem tudott győzni idegenben, míg az Ottawa sorozatban három vereségnél jár. Én úgy érzem ma a Szenátorok fogják behúzni hiszen kapusposzton mindketten nagyon erősek, mezőnyben pedig még jobban kijöhet a különbség a két csapat között hála a Sabres kifejezetten fontos hiányzóinak, illetve a Sens gyors hokit játszó stílusának. A hazai szurkolók (képünkön ) legnagyobb örömére tehát Ottawa győzelemre számítom.

 

Végeredmény: 5-2 => NYERT!