Indoklás: az Oliveirense együttesét már 3 nappal ezelőtti is veretni akartam élő fogadással, de olyan gyorsan bekapták az első 2 gólt a Leixoes ellen (1-3), hogy mire rájuk ugrottam volna, sajnos már értéktelenné vált a szorzó. Ma az akkori meccshez képest még több hiányzójuk lesz, és nem akarom elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát, ezért már a mérkőzés előtt is fogadást ajánlok ellenük. Az Oliveirenséből 3 kezdő középpályás: Zé Pedro (22/0), Madeira (18/1) és Godinho (11/0) biztosan kihagyják majd az összecsapást, ahogy Sergio (legjobb védő, 20/2) és Thompson (csatár, 15/1) is. Annyi alapembert várhatóan nem tud majd pótolni a vendég csapat, ahogy a hétközi fordulóban sem tudtak. Az is egy tipikus „kiesési rangadó” volt, kvázi 6 pontos meccs idegenben, és elég simán elbuktak. Ma teljesen ugyanez a szituáció, annyival megspékelve, hogy Sergio még játszott a Leixoes ellen, valamint hogy az Oriental ellen egyébként sem szeret játszani az Oliveirense. Az elmúlt 1 évben háromszor is kikaptak tőlük (0-1, 0-1, 0-3), és látva az Oriental hétközi bravúrgyőzelmét az Atletico (11.) ellen (2-1), azt gondolom van mitől félniük a vendégeknek. A hazai pálya előnye, a jobb forma, az egymás elleni mérleg és a keretek között különbség is azt vetítik előre, hogy bár szoros meccs lesz, de valószínűleg behúzza az Oriental. Tippem: 1-0, 2-0
5-2 => NYERT!