FAQ: Jégkorong, Csehország, Extraliga.

A Mountfield tavalyi, hatalmas menetelése után úgy döntött a vezetőség, hogy megpróbálnak egy teljesen komplex csapatot építeni, ami fixen megállja a helyét európai szinten is. Tavaly mind az alapszakaszban, mind a Bajnokok Ligájában komoly sikereket ért el a csapat, és idén is erre van kilátás. Számos kiváló játékost szereztek meg a holtszezonban, így még erősebb lett a keretük. Megszerzeték a Praha egyik legjobb, kanadai védőjét (Jeremie Blain), illetve a Plzen első soros védőjét (Bohumil Jank), akik mellé még 4 csatárt szerződtettek a cseh első osztályból. Augusztus közepén begyújtották a rakétákat a vezetők, és megszereztek kölcsönbe 2 NHL-es játékost. Egyikük a detroiti Filip Hornek (védő), míg a rájátszásban is érdekelt Blackhawks Matej Chalupát engedte vissza szülőföldjére. Mindketten kiválóan illenek bele a csapat játékába, aminek meg is lett az eredménye. A Mountfield mind a négy mérkőzését megnyerte idén, magabiztosan vezetik a ligát, 16-8-as gólaránnyal. 2 könnyű győzelem után jött egy nehezebb találkozó, majd a liga egyik legerősebb csapatát, a Liberecet fogták meg, igaz, csak büntetők után, de a játékuk alapján korábban is megszerezhették volna a plusz pontot.
Az Olomuc háza táján is voltak változások, amik nem feltétlen sültek el jól. A csapat idén is egy gyenge középcsapat lesz csak, amiből többen nem kértek, inkább továbbáltak. 2 sornyi játékosuk dobta be a törölközőt: a védők közül Jan Jaromersky, David Vosatko, Ludvik Rutar, míg a támadóknál Marek Las, Pavel Musil, Zbynek Irgl, Frantisek Skladany és Matej Korenek mondta azt, hogy köszönik szépen, de inkább máshol próbálnak szerencsét. A tavalyi szezon óta egyetlen egy játékost sikerült igazolniuk, így jelentősen lerövidült a padjuk, ami amúgy sem volt túl acélos. Ők is találkoztak a Libereccel, de nekik már túl nagy falat volt, kaptak is egy négyest, viszont a Zlin és a Pardubice ellen sikerült begyűjteniük a 3 pontot. 3 mérkőzés után 8-7 a gólarányuk, ami nem jó jel egy ilyen erős Mountfield ellen.
Hamisnak érzem az esélyeket, amit a bukik megadtak, ennél sokkal esélyesebb a Mountfield. A mai győzelmükben egészen biztos vagyok, hatalmas különbség van a keretek között, sima vendég siker a realitás.

VÉGEREDMÉNY: 1:6 => NYERTES 🙂