Indoklás: az Odense-nél hatalmas gondok vannak, főleg a védelemben, ugyanis több kezdőjátékos is sérült és eltiltott. Ebből kifolyólag az Odense edzője egész az U19-es utánpótlás csapatig nyúlt vissza, hogy feltöltse keretét játékosokkal, és hogy ki tudja egyáltalán állítani a csapatát a 8 hiányzó távollétében! Nem léphet ma pályára többek között az Odense-ben a legjobb csatár, a csapatkapitány, és a 2 kezdő középső védő sem, nem kevés minőségbeli veszteséget okozva ezzel a csapatuknak! Ezzel szemben a Norsjaelland (képünkön) a legerősebb kezdőcsapatával áll majd ki, éppen ezért esett hatalmasat a hazaiak odds-a. Ami még eldöntheti ezt a mérkőzést, hogy a Nordsjaelland arénája műfüves, míg az Odense-jé természetesen fűvel borított, így a vendég játékosoknak szokatlan lehet majd ezen a talajon mozogni. A 2 csapat között egyébként is van némi minőségbeli különbség a hazaiak javára, de a már említett tényezők biztos vagyok benne, hogy el is döntik a találkozót. Sima Nordsjaelland sikert várok. Tippem: 2-0, 3-1

 

Végeredmény: 2-1 => NYERT!