Indoklás: mióta a Nimesről kiderült, hogy tavaly számos mérkőzésüket eladták és a bebizonyosodott bundavádak miatt kizárták őket a másodosztályból, és jövőre az idei eredményeiktől függetlenül már mindenképp maximum a National ligában indulhatnak majd, a gárda eléggé elkedvetlenedett. Mondjuk ez teljesen érthető is, hiszen innentől kezdve számukra lényegében nincs tétje a bajnokságnak, a játékosok pedig inkább már azon törik az agyukat, hova igazoljanak el?! Hiszen értelemszerűen egy ilyen viszonylag képzett keretnek nem lenne kihívás a harmadosztályban játszani, plusz valószínűleg a fizetésük is jelentősen csökkenne… A vendégeknél tehát már 1 hónapja áll a bál, buktak is azóta zsinórban 2 bajnokit. Ma szerintem meglesz nekik a 3. is, a Niort ugyanis az egyik legjobb formában (4 GY – 5 D – 1 V) lévő csapat a a Ligue 2.-ben, akiket még akkor is nagyon nehezére esne megvernie a Nimesnek idegenben, ha minden erejükkel arra koncentrálnának. Január vége, tehát már 2,5 hónapja nem kapott ki otthon tétmeccsen a Niort, és tekintve hogy az ő keretük ma teljes, ott lesz tehát a pályán a 11 gólos Seydou Koné (képünkön) is, míg a Nimeséből 3 kezdő középpályás hiányzik, szerintem ma sem fognak. Tippem: 1-0

Végeredmény: 3-2 => NYERT!