FAQ: a tipp értelmezése, hogy DNB (~ draw no bet = nincs fogadás döntetlenre) opcióval fogadunk a vendég csapatra, X esetén tehát a tét visszajár.
Indoklás: nem értem a sima vendég sikerre kínált magas oddsot. Számom egyértelműen a Southampton a mérkőzés esélyese. A Newcastlenél ugyanis nagy gondok voltak tavaly, kis hijján ki is estek az élvonalból. A nyáron edzőt váltottak, 2 hónapja a mindenki szerint csapnivaló tréner: Steve McClarent ültették le a kispadra… Róla az elmúlt években csak akkor hallottunk, amikor épp megbukott aktuális csapatánál, értékelhető eredményt lassan 10 éve: 2006.-ban érte el klubedzőként utoljára (UEFA Kupa döntő a Middlesbroughval)… Kétlem, hogy ő lesz az az ember, aki kihúzza majd a Newcastlet a gödörből, az előszezonbeli bukdácsolásuk (2 GY – 1 D – 4 V) legalábbis egyelőre arra enged következtetni, hogy ez a 2 hónap még kevés volt ahhoz, hogy meghonosítson egy új és eredményes szisztémát a gárdánál. Ezzel szemben a Southampton már egy kész csapat, melyet 2 éve építget Ronald Koeman, és tavaly még Európa Liga indulást érő helyen (7.) zártak. Idén még tovább erősödtek (Clasie, Stekelenburg, Caulker, Juanmi, Sedric Soares), így idén már egyértelműen a Bajnokok Ligájába jutás a céljuk. A felkészülésük is jól sikerült (5 GY – 1 D – 3 V), így egyértelműen ők vágnak neki jobb előjelekkel az új szezonnak. Vendég sikert várok, de bebiztosítom a tippem a DNB opcióval, az oddsban még így is van érték. Tippem: 0-1, 1-2
Végeredmény: 2-2 => A tét visszajár.