Indoklás: továbbra sincs kellemes helyzetben a Pittsburgh, rengeteg a sérültje, főleg ezekre alapozom a tippet is. Kapuban Fleury kezd, a védelemből pedig Letang illetve Maata hiányozni fog, mindketten roppant fontos szerepet töltenek be, így hiába tér vissza ma Bortuzzo, még mindig nagyon hiányos ez így. Támadók közül az idén brillírozó Hornqvist, Kunitz, Dupuis és Bennett sincs, éppen ezért nagyon sovány lesz ez a mai felállás. Első sorban Crosby mellett Downie és Spaling lesz (nem Ti vagytok tudatlanok ha nem csengenek ismerősen) a második sorban Malkin mellett pedig Sutter és Comeau. A két ászon kívül tehát nem nagyon maradt húzóember, a védelemből pedig mint már mondtam két tartópillér sem lesz. Ezzel szemben a Rangersbe visszatér Moore (védő) és Glass (csatár), egyedül Kreider (csatár) játéka a kérdéses, sajnos volt egy kis ütközése csapattársával, Hagelinnel így őt még össze kell drótozni a meccsre. Reméljük hogy sikerül, mert fontos láncszem a csapatban, de az az igazság ha nem játszik is a Rangerst (képünkön) tartom itt elég nagy esélyesnek. Kapuban egy kipihent Henrik Lundqvist kezd, aki eddig idén parádézik a Pittsburgh ellen, reméljük megtartja ezt a jó szokását.

 

Végeredmény: 4-3 hosszabbítás után => NYERT!