FAQ: Jégkorong, NHL.

Indoklás: Borzalmasan gyengén kezdte a rájátszást a Florida, nem rajtuk múlt, hogy kiütés legyen a vége. Számos fegyelmezetlenségi hibát követtek el, ennek következtében a mérkőzés első 5 percében 3 kiállítást is kaptak, ami az egész első negyedben meglátszott a játékukon. Pageau góljával került előnybe az Islanders, majd Beauvillier megduplázta az előnyüket a második harmad elején emberelőnyben, végül csak szépíteni tudott az utolsó játékrészben a Panthers, a győztes kiléte az egész mérkőzésen egyértelmű volt. Varlamov remekül védett, a védelem mindhárom sora remekül teljesített a hazai oldalon, illetve korongszerzésekben is domináltak a kékek. Ma is ugyanaz a két kapus fog kezdeni, mint 3 napja, illetve a sorok is pontosan megegyeznek az első mérkőzésen látottakkal, így ismét a “hazaiak” győzelmét favorizálom.

VÉGEREDMÉNY: 4:2 => NYERTES 🙂