FAQ: amerikai futball, NFL. Bet365-ön a mérkőzésen belül a Játékos speciálisak menüben találjátok meg. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 0.5 %-a.

Indoklás: Mitchell Trubisky (a Chicago 1. számú irányítója) csak a 30. (!) helyen áll a liga QB-e között a tekintetben, hogy ki hány yardot passzolt idén; jó pár 2. számú irányító is jobb teljesítményt mutatott a szezonban nála… Nem véletlen akar megválni tőle a csapata (és saját szurkolói is…), az idény után lejáró szerződését nagy valószínűséggel a Bears nem hosszabbítja majd meg. Igaz, csak 10 fordulóban tudott idén pályára lépni; de amikor játszott, akkor sem tudott sok maradandót alkotni. 16 touchdown mellett 8 interception és 6 fumble kötődik a nevéhez; közel annyi labdát vesztett tehát el, mint ahány 6 pontost az együttesének szerzett… Nagyon alacsony tehát a hasznossági foka, így inkább fognak emlékezni majd a jövőben a hibáira, mint a bravúrjaira. Ez a 237,5 yardos határ elég alacsony az NFL-ben, de láthatóan a fogadó irodák sem néznek ki belőle már túl nagy teljesítményt… A nagy csapatokkal szemben ugyanis egyedül a Pacers ellen tudta túldobni ezt a határt és a szakértők ma szintén ligaelit Saintssel szemben sem várnak csodákat tőle. A Chicago 1 hete is már a félidőre földbe állt (16-35), pedig nekik azon a mérkőzésen múlt a play off egy már tét nélkül pályára lépő ellenféllel szemben… Márpedig ha otthon és azok ellen nem mentek semmire, akkor New Orleansban talán még ennyire sem telhet. A Saints ugyanis a játék minden elemében föléjük nőhet, ez pedig gyors hazai vezetést eredményezhet, amely frusztrálttá teheti Trubiskyt és jöhetnek újra az egyéni hibák. Mindenki nagyon sima New Orleans győzelemre számít itt, Mitchell pedig egy utolsó botlással kiírhatja magát nem csak a Chicago, de talán az egész liga történelméből is. Kifejezetten rossz meccsre számítok tőle, mert túl nehéz neki ez a match up. Tippem: 190 passzolt yard