FAQ: amerikai futball, NFL. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 1 %-a.

Indoklás: Cam Newton bár elkapta a vírust, mivel tünetmenetes, megengedte neki a liga, hogy ma pályára lépjen, így nem Stdiham fog kezdeni szerencsére. Cammel jól néz ki ez a Pats, de azért velük sem kell majd számolni januárban. 12 napja nem voltak pályán, mivel több játékosuknál is felütötte a fejét a vírus, így kénytelenek voltak halasztani. Volt tehát idejük pihenni, illetve felkészülni az ellenfélből, viszont edzeni ők sem nagyon edzettek. pont úgy, ahogy a Denver is, akik bő 2 hete nem voltak már pályán. Nem megszokott ez, nagyon kieshettek a ritmusból, amiben igazából csak a védelem volt benne, a támadósor alig. Egyszerűen nem tudnak pontokat szerezni, Melvin Gordon betegség miatt ma biztosan nem lép pályára, ami miatt elég csekély esélyekkel indul a Broncos. A Pats defense amúgy is jó lehet egy ilyen Broncos ellen, illetve a denveri védelem erősebb jelenleg, mint a New England támadósora. Kevés pontos mérkőzésen várok hazai sikert.