Indoklás: a Nauticonak egyszerűen hetek óta nincs középpályája, és én ugrom az ilyenre. Nagy sérüléshullám sújtja ugyanis a csapatot, összesen 3 kezdő és 3 csere középpályásuk, valamint 1 kezdő védőjük sérült. A hiányukban a Nauticonak teljesen szokatlan játékrendszerben muszáj játszania, ami láthatóan nagyon nem fekszik a csapatnak, és azóta erős mélyrepülésben vannak (1 D – 3 V). Ezzel szemben az Atletico GO egyre jobb formába lendül, révén hogy a kiesés elől menekülve immár 2 hónapja nem kaptak szinte ki (5 GY – 5 D – 1 V)! Csak a listavezető Botafogo otthonában kapituláltak, de ez teljesen érthető. Tekintve, hogy a Nauticot nem motiválja az előrelépés lehetősége a jelenlegi 9. helyükről (a top4-be való kerülés számukra nem reális cél), úgy gondolom a hátralévő bajnokijaikat már nem is veszik majd túl komolyan… Ellenben az Atletico GO mindent meg fog tenni a bennmaradásért, és mivel a Nautico egyébként is az egyik kedvenc ellenfelük, akiket hagyományosan verni szoktak évek óta, szerintem ma is minimum pontot szereznek majd ellenük. Tippem: 0-0, 0-1
1-1 => NYERT!