Indoklás: Jelenlegi kedvenc párosom, Dominic Inglot és Robert Lindstedt győzelmére fogadunk Párizsban. Inglot és Lindstedt már nagyon sok győztes tippnek volt az alanya, reméljük így lesz ez ma is. Kitűnő időzítéssel augusztus elején, salakon kezdték a közös versenyzést, amelynek két vereség lett az eredménye, ám ez a két meccs is nagyon sokat hozzátett ahhoz a szériához, amit később keménypályán elértek. Ingloték harmadik közös tornájukat már meg is nyerték Winston Salemben, majd a US Open elődöntőjéig jutottak. Az októbert egy shenzeni elődöntővel nyitották, majd később magabiztos győzelmek után szoros vereségek következtek, de ezeket a vereségeket mind a páros tenisz jelenlegi legjobbjaitól gyűjtötték be. Bázelben ismét a megbízhatóság jellemezte a játékukat, ami kulcs szerepet játszik a sikerek elérésében, és egy Cabal/Farah páros elleni győzelem után, csak egy 10-12-es döntő szettben estek ki Murray és Peers ellen. Az ellenfél páros most debütál egymás oldalán. A kettős egyik tagja a mezőny talán legidősebb teniszezője Leander Paes, aki minden évben ütős és eredményes tudott lenni, ám idénre ez valamit változott. A magabiztos év végi 40-20-as győzelem/vereség arány helyett, most nagyjából egálon tudja tartani ezt a mérleget, ami nem véletlen. Idén sokat váltogatta a partnerét, nem igazán találta a helyét, aminek sok vereség volt köszönhető. Nem gondolnám, hogy Nadal az, aki mellett végül ki fog kötni, főleg azért is, mert Nadal évente nagyon keveset párosozik, ez a szám idén nőtt csak meg, de ez még mindig nagyon kevés a profibbakhoz képest. Paesra ha visszatérünk kicsit, akkor mindenféleképpen meg kell említeni, hogy a legutóbbi kilenc tétmeccsén, akármilyen partnerrel, csupán három győzelmet tudott szerezni, ami nagyon kevés ezen a szinten. Nem mondom, hogy Inglotéknak könnyű dolga lesz, mert Nadal és Paes veszélyesek lehetnek együtt, de a ranglistahelyezések, a jelenlegi forma és az összeszokottság is az ő javukra dönt, így bátran ajánlom ma Inglot és Lindstedt párosát fogadásra.

3-6, 4-6 => NYERT!