Indoklás: Az Australian Open férfi páros győzelmét nem hagyhatom szó nélkül. Elsőként Daniel Nestorról ejtenék pár szót, aki az elődöntőbeli győzelmével megszerezte a karrierje 1000. páros sikerét. Ő az első páros teniszező, aki elérte ezt a mérföldkövet, egyéniben csak Lendl, Connors és Federer tud felmutatni hasonló sikert. Nestor a 44. életévét tapossa már, míg partnere a 38.-at, de úgy tűnik, hogy egyikkőjükön sem fog az idő. Mindketten nyertek már korábban Australian Opent, és most egymás partnereként ismét megtehetik, de szerintem nem fogják. Viszonylag simán jutottak el a döntőbe, csupán egyszer kellett három szettes meccset játszaniuk. Alap esetben bárki ellen esélyesebbek lehetnének, de most a világ legjobb formában lévő párosával, Murrayyal és Soaressel kell megküzdeniük. Egészen hihetetlen, hogy sem Murray, sem Soares nem vesztette még el az adogatását az Australian Openen, pedig túl vannak már öt meccsen, ahol a világ legjobb páros teniszezői ellen kellet játszaniuk. Hihetetlenül magas színvonalon, magabiztosan és jó formában teniszeznek, egyszerűen ellenállhatatlanok. Dohában egy elődöntővel kezdték az évet, majd Sydneyben már az első közös tornagyőzelmüket ünnepelhették. Az Australian Openen könnyen vettek minden akadályt, simán verték Inglot és Lindstedt párosát, majd Klaasen és Ram rendesen megizzasztotta őket, viszont a nehézkes negyeddöntő után kemény 58 perc alatt harcolták ki a döntőben való részvételt, amelyet tekinthetünk egyfajta üzenetnek Nestorék felé, hogy bizony mi nyerni jöttünk Melbournebe. Gondolhatnánk, hogy a tapasztalat és a rutin lesz majd a nagy előnye Stepanekéknek, de azért azt is meg kell említeni, hogy Murray tavaly két Grand Slam döntőt is játszott, Soaresnek szintén van GS döntője és egyenként már több mint 300, illetve 400 profi páros győzelmet ünnepelhettek, szóval nem gondolnám, hogy egy újabb GS döntőben megremegne a keze bármelyik teniszezőnek is. Murraynak és Soaresnek is ez lenne az első férfi páros Grand Slam győzelme, ami elég nagy motivációt fog adni nekik a sikeres szerepléshez. A jelenlegi mezőnyben úgy érzem, hogy nagyobb játékerőt képvisel a világranglista 7. és 22. Murray, illetve Soares, mint idősebb ellenfeleik Nestor (19.) és Stepanek (82.).

2:6, 6:4, 7:5 => NYERT!