FAQ: a tipp értelmezése, hogy Murray legalább 4 játék különbséggel nyer. Például: 6-4, 6-4 (~ ez 4 játék különbség).

Indoklás: Andy Murray hendikepes győzelmére fogadunk a világbajnokságon. A brit teniszező jelenleg a világ második legjobb teniszezője, ami talán meg is állja a helyét. Idén 73 győzelmet aratott és csupán 12-szer kapott ki, amiből hat vereséget Djoko ellen szenvedett el. A 73 győzelem elég volt egy Grand Slam döntőhöz és két elődöntőhöz, de azért 4 tornagyőzelmet sikerült szereznie idén, amiből kettő mesterverseny volt. Murray egyébként kitűnő év végi formának örvend, hiszen Sanghajban elődöntőzött, Párizsban pedig döntőzött, csak mindkét tornán Djokovical került össze, aki ellen lehetetlen meccset, vagy akár csak egy szettet is nyerni az utóbbi időben. David Ferrer teljesen elégedett lehet az idei szezonjával, hiszen a kora ellenére viszonylag simán sikerült tartania a top10-es pozícióját, amihez nagyban hozzájárult az 5 tornagyőzelem, amit idén szerzett. Ferrerben az a jó, hogy a kötelezőket szinte mindig hozza, ezért is lehet évek óta ennyire elől a világranglistán, sosem nyújt igazán kiemelkedőt, viszont egész évben stabil és megbízható. A borítás sokkal inkább kedvez a brit teniszezőnek, Ferrer spanyol származása révén egyértelműen a salakpálya ura, míg Murray a kemény pályán érzi igazán otthon magát, a füves borítás mellett természetesen. Legutóbb egy hete Párizsban találkoztak, ahol Murray simán 6-4, 6-3-ra nyert. Ferrer nincsen rossz formában, viszont Murray a világ második legjobb játékosa, aki a világon a második legjobb formában van, és ennek elégnek kell, hogy legyen ahhoz, hogy -3,5 játékról megnyerje a mérkőzést.

6-4, 6-4 => NYERT!