Indoklás: Ahogy nézem, ment feljebb a hazai csapat szorzója, de különösebben nem érdekel, legalább többet nyerhetünk. A negyedik helyen álló, 19 pontos MTK a Vasas pályáján fogadja a hatodik, 16 pontos Honvéd csapatát. Ha tudjuk az előzményeket, akkor csalóka a tabella – a Kispest ugyanis hetek óta botladozik. Marco Rossi csapata a nyáron átalakult, sok semmirekellő légiós távozott, a megfiatalított gárda várakozáson felül kapta el a rajtot, 3 forduló után 7 pontjuk volt, utána azonban alig tudtak győzni, kezdi elfoglalni a társaság a valós helyezését – könnyen kiszámolható, a negyedik forduló óta 9 meccsen csupán 9 pontot szedtek össze, ebből hármat a biztos utolsónak látszó Békéscsaba ellen. A piros-feketék közül ráadásul hiányzik ma eltiltás miatt a legjobbjuk, a hadrendben egyedüli csatár, a 4 gólos Youla. Az MTK teljes kerettel készül a találkozóra, László Csabáékról elmondható, stabil átlagot hoznak, nehéz őket megverni. A kék-fehér gárda a 12 találkozóból csak 3-szor játszhatott hazai pályán (mint ma, korábban is csupán pályávalasztó lehetett, hiszen a stadionját felújítják), ezért ez a szereplés rendben van. Az MTK tehát jobb formában van, keretét is erősebbnek érzem, a kispesti nevelésű Torghelle pluszmotivációja mellé a Kanta, Gera, Strestik trió jó játéka könnyen ‘hazai’ győzelmet érhet.

2-1 => NYERT!