FAQ: jégkorong, NHL. A tipp értelmezése, hogy Malkin legalább 3-szor lő kapura a mérkőzésen.

Indoklás: A Montreal vezeti a best-of-5 szériát 2-1 arányban, így egyetlen győzelemre vannak a továbbjutástól. Fontos megjegyezni, hogy a körülmények miatt jelenleg nincsen “hazai” pálya, ezt, illetve az eddigi mérkőzéseket is Torontóban játszották, így semelyik csapatnak nincsen pályaelőnye. A kanadai csapat 2015 óta nem nyert párharcot a rájátszásban, és az sem lepne meg, ha idén sem sikerülne ez a “bravúr” a csapatnak. Az első és a harmadik mérkőzésen is nagyon gyengén kezdtek, lassan pörögtek fel, így alakult ki az, hogy a pingvinek ezen a két mérkőzésen, az első 20-20 percben 32-13 arányban nyerték a kapura lövési csatát a fekete-sárgák, viszont egyik mérkőzést sem sikerült megnyerniük. Az egyik ok Malkin játéka, a center hiába van elképesztően sokat jégen, illetve hiába vállalt a 3 találkozón 17 lövést, nem sikerült betalálni, viszont számos akciót elpocsékolt. A training campben nagyot ment az orosz center, ideje mutatni valamit, ha nem szeretné, hogy csapata ma este elköszönjön a rájátszástól. Jarry fog kezdeni a kapuban a vendégeknél, ami kifejezetten jó hír, nem is értettem, hogy a harmadik találkozón miért kellett Murrayt erőltetni. Emberelőnyben főleg lehet keresnivalója a pingvineknek, ugyanis a harmadik találkozóra már összeállt a speciális egység, és 3 előnyből 2 gólt is szereztek.
Úgy gondolom, hogy a Pitts ma nem fog kiesni, mindent meg fognak tenni a győzelemért, és meg is fogják nyerni ezt a találkozót.

végeredmény: Malkin 4-szer lőtt kapura a mérkőzésen => A tipp nyertes! 🙂