FAQ: labdarúgás\Magyarország\NB1\Adott mrékőzésen belül – ázsia piac- félidő piac\Faq: 1 gólos félidő hazai vezetés esetén a tét visszajár, míg kétgólos előnynél győztes a fogadás.

Indoklás: Egyelőre azt látni, hogy ez a gárda még nincs kész és Tam Courts-nak lényegében csak minimális eszközei vannak a változtatásra.  Szeretem olvasni a szurkolói véleményeket is a csapattal kapcsolatban, mert néha kibukik egy-egy nagyon jó észrevétel. A legnagyobb gond a keretet érinti. Ezen a héten sem érkeztek játékosok és összeségében a 14 felnőtt labdarugó erre a szezonra nagyon vékonynak tűnik. Batik és Petrusenko elvesztése után egyedüliként csak Bocskay számít védekezőközéppályásnak. A másik fő probléma a csatárposzt. Oda sem érkezett megfelelő erősítés, Így a Honvéd „veszélyessége” a pontrúgásokra korlátozódhat.  További gondot okozhat a csapat sebessége. Mitrovic elég lassúnak tűnik már a középpályán, míg a védelemben a 37-éves Lovric kerülhet bajba a gyors Vidi támadókkal szemben. Rátérve a házigazdára. Jó játék a nemzetközi szintéren, míg rossz rajt és sok kihagyott helyzet a Paks elleni nyitányon. Bár nincs Nikolic, de kijelenthető, hogy a Mol nagyon jól áll csatárokkal, Hodro és Zivzivadze is nagyszerűen kezdte a szezont, mindkét játékos a konferencia ligában 3-3 gólnál jár. A Honvéd ellen székesfehérvári fölényt várok, gólokkal. Ebbél a meccsnél látom értelmét, hogy az első félidőt támadjam. Az első 45-percben akár el is dőlhet a mérkőzés a Mol javára, remélem, hogy ma nem szórakozzák el a gólhelyzeteiket a hazai csatárok. Tippem: Első félidő AH -1.0 MOL Fehérvár

végeredmény: az 1. félidő 2-0 -val ért véget => a tipp NYERT! 🙂