FAQ: a tipp értelmezése, hogy a mérkőzés végső győztesére fogadunk, tehát az esetleges hosszabbítás és a büntetőpárbaj is beleszámít a fogadásunkba. Bet365-ön ez az opció “Nyereményszorzó” néven fut, TippmixPron: “A mérkőzés győztese”, Unibeten: “Hosszabbítással és büntetőpárbajjal”.

A tavalyi bajnok nem úgy kezdte az évet, ahogyan elvárták volna tőlük, 10 forduló után csupán 12 pontot gyűjtöttek és a játékuk minden, csak nem meggyőző. Az utolsó 3 lejátszott mérkőzésük pedig több, mint érdekes. A Tampa Bay és az Anaheim ellen is csupán 0:0-át játszottak, egymás után, igaz mindkét mérkőzést megtudták utána nyerni, de ez már árulkodó, tegnap pedig a Winnipeg 3:1-re verte őket, egy napjuk volt utazni Minnesotába újabb mérkőzésre, ez pedig nem könnyű egy csapatnak sem. A Wild jól kezdte az évet nyugaton az 5-ik helyen állnak és egy meccsel kevesebbet is játszottak, otthon pedig kimondottan erősek, hiszen eddig minden mérkőzésüket rendes játékidőben sikerült megnyerniük. Zach Parise hatalmas formában játszik idén eddig 7 gólt szerzett és nem úgy tűnik, hogy vissza akarna venni, Vanek és Koivu is őt segítik ki, szóval meglepően jó kis csapat lett a Wild. Nekem nagyon szimpatikusak, utoljára 3 napja játszottak, szóval kipihentek. Minden csapatnak különösebb a bajnok csapat ellen játszani és mindent megfognak tenni a hazaiak a győzelemért.

5-4 => NYERT!