Indoklás: A címvédő Metallurg Magnyitogorszkhoz látogat a harmatgyenge Amur Habarovszk. Nem szoktam sűrűn ajánlani több gólos, tehát hendis győzelmeket de most úgy érzem könnyedén profitálhatunk belőle. Egy hete már bemutattam a hazaiakat, akkor így jellemeztem őket: „Támadókat elnézve, határozottan a Metallurg rendelkezik a liga talán gólerősebb embereivel, a Zaripov – Kovar – Mozyakin első sor kiemelkedik a KHL-ből. Idén már most 33 pontot gyűjtött össze ez a trió, ami brutálisan jónak mondható 6 forduló után. Mozyakin (képünkön) pedig (szvsz) toronymagasan a liga legjobb támadója Kovalchuk (SZKA) mellett. Sajnálom hogy a pályafutása során vélhetően nem fogják elengedni az oroszok presztízsből a tengerentúlra, pedig nagyon kíváncsi lennék rá hogy mire lenne képes az NHL-ben.” Az a 33 pont azóta 37, de egyébként a lényeg fent olvasható. Hazai jégen különösen gólerős csapatról van szó, idén is egy olyan meccs volt eddig ahol ha nyertek akkor csak egy góllal voltak jobbak, a bombaerős Szibir ellen.

A vendégek idegenben sose voltak jók. Ez egyrészt betudható a gyenge keretnek, másrészt viszont kőkemény földrajzi okai is vannak. Habarovszk Oroszország egyik legkeletibb pontjánál található, nagyon megterhelő utazások tudnak lenni az idegenbeli mérkőzések a játékosok számára (a többszörös időzóna átlépés miatt) így semmi meglepő nincs abban, hogy még azt a teljesítményt sem tudják hozni amire egyébként képesek lennének. A földrajzi tényező még talán ennél a meccsnél nem is annyira lényeges, azonban majd elő fog még jönni a jövőben mint probléma és azokat a meccseket jelezni is fogom. Egy dologban azonban muszáj az Amur-t megdicsérnem, Sergey Borisov kapus 93,3%-a brutális jónak mondható egy ilyen gyenge csapatban. Ha őt sikerül megtörni egy korai góllal, akkor simán lesz több gól közte.

Összegezve tehát a tippet: Ordít a különbség a két csapat között, ráadásul a hazai jég is a favorit mellett szól. Több gólos különbséget várok, egymás ellen legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy ne tudott volna nyerni a Metallurg, győzelmeinek pedig nagyon nagy százalékában nem egy góllal nyertek. Tippem tehát a több gólos hazai győzelem.

 

Végeredmény: 7-2 => NYERT!