FAQ: Kosárlabda, NBA

Indoklás:
Nem úgy kezdte a Grizzlies a szezont, ahogy azt elképzelték. Hazai pályán kaptak ki simán 119-131-re a náluk papíron gyengébb Spurs ellen. Két fontos hiányzóval kezdték a szezont, akik még ma sem fognak pályára lépni. Justise Winslow egyre jobb állapotban van, a csapattal edz és lassan megkezdheti majd a szezont. Ő még nem lépett pályára egyébként a csapat mezében, mert a Miami Heat játékosaként sérült meg a tavalyi szezon elején. Mindenesetre a jövőre nézve bizakodásra adhat okot, hogy az elmúlt két évben 10+-os pontátlagot és 5,6 lepattanót és 4,1 gólpasszt tudott hozzátenni a Heat teljesítményéhez. A másik hiányzó a csapat egyik meghatározó játékosa Jarren Jackson Jr. (tavaly 17,4 pont, 4,6 lepattanó, 2,5 bedobott tripla 40%-os hatékonysággal), akinek egyre több baja volt a térdével és végül Augusztusban meg is műtötték. A 21 éves, kimagaslóan jó kezű magasember még nem tudni pontosan mikor térhet vissza, de gyanítom nem fogják elsietni a komolyabb baj elkerülése végett. A csapat vezére a tavalyi “Év újonca” díj nyertese, Ja Morant, aki 17,8 pontos, 3,9 lepattanós, 7,3 gólpasszos szezonjával érdemelte ki ezt az elismerést. Nem rajta múlott csapata veresége az első fordulóban, mert 44 pontot és 9 gólpasszt jegyzett a Spurs ellen. Morant mellett a litván center, Jonas Valanicunas (tavaly 14,9 pont, 11,3 lepattanó), a kanadai Dillon Brooks (16,2 pont) és padról érkező honfitársa Brandon Clarke (12,1 pont, 5,9 lepattanó) jelenti a legnagyobb veszélyt az ellenfelek számára. Óriási szükségük lenne rá, hogy melléjük legalább még 2-3 ember fel tudjon lépni, de ez jelenleg úgy néz ki nem fog megvalósulni, vagy csak elvétve, mert a keret többi tagja egyáltalán nem a pontszerzésről híres. Az első meccsen nagyon fontos lett volna számukra a győzelem, mert egy lehetséges közvetlen rivális ellen buktak el rögtön és ki tudja mikor fog mindenki játszani és mikor tudják hozni a száz százalékot.
Hawksnál is vannak hiányzók, de ők olyan mély keretet bugáztak össze, hogy még így is nagyon komoly a névsor, hogy Clint Capela (kezdő center, tavaly 13,9 pont, 13,8 lepattanó, 1,8 blokk) és a rutinos irányító, Rajon Rondo (tavaly 7 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) hiányzik. Ráadásul Capela státusza a mérkőzés előtt dőlhet el, mert enyhe fájdalmai vannak, de szakadás nincs a lábában. Rondo valószínűleg egy hetet fog kb kihagyni, mert részt vett egy temetésen, így a Covid-protokoll szerint karanténban van.
Trae Young (tavaly 29,6 pont, 4,3 lepattanó, 9,3 gólpassz), John Collins (tavaly 21,6 pont, 10,1 lepattanó), Danilo Gallinari (tavaly 18,7 pont, 5,2 lepattanó), Bogdan Bogdanovic (tavaly 15,1 pont, 3,4 lepattanó, 3,4 gólpassz), Cam Reddish (tavaly 10,5 pont, 3,7 lepattanó), Kevin Huerter (tavaly 12,2 pont, 4,1 lepattanó, 3,8 gólpassz) vagy például De’Andre Hunter (tavaly 12,3 pont, 4,5 lepattanó) biztosan ott lesz ma a pályán. Parázs csata várható a két fiatal játékmester Morant (21) és Young (22) között, érdekes lesz, hogy míg előbbi főleg betöréseiből és atletikusságából él, addig az Atlanta kiválósága a liga egyik legjobban dobó játékosa, akinek nem létezik a távolság fogalma. Mindenhonnan képes betalálni. Két hasonló erejű csapatról van szó, de úgy gondoljuk idén a Hawks nagyon jól erősített, sokkal hosszabb a használható keret és komoly faktor lehetnek a keleti főcsoportban. Természetesen szükség van az ilyen meccsek megnyerésére, főleg, hogy idén 82 helyett 72 meccses az alapszakasz, így kevesebb lehetőség van hibázni. 2,1-es oddson több, mint értékes az esetleges vendég győzelem és mi ezt is várjuk.

VÉGEREDMÉNY: 112:122 => NYERTES 🙂