FAQ: French Open

Indoklás: A korábban sokáig sérülésekkel küszködő Mackie szépen lassan kapaszkodik vissza a világranglistán, aki most 100-on kívül van, korábban az 57. is volt, szóval játéktudása alapján azért jóval közelebb áll Garinhoz, mint azt elsőre gondolnánk. Habár sosem számított valami jó játékosnak salakon, az idei teljesítménye ezen a borításon is extra. Idén az AO-n egyébként már elverekedte magát a 4. körig is, ahol csak Medvedev állta útját, aki végül csak a döntőben kapott ki Djokótól. A salakszezonban főleg Challengereken játszott, ahol láthatóan elég sok önbizalmat szerzett, a kvalit itt Párizsban elég könnyedén vette, szettveszteség nélkül lehozta, majd a főtáblán a nem túl jó formának örvendő Rusuuvuorit verte 4 szettben. Garin az amerikaival ellentétben egy óriási salakkohó, aki a mérkőzéseinek a nagy részét ezen a borításon játszotta le. Elég jó kis szezont fut idén, hiszen Santiagóban például hazai pályán tornát nyert még márciusban, Európában pedig a legjobb eredménye egy negyeddöntő lett Madridból. Összességében szinte csak olyan játékosoktól kapott ki ezeken az európai salakos tornákon, akik nagy formában vannak, pl. Tsitsipas, Norrie, Berrettini, de Róma óta csak itt a Garroson láthattuk őt először, tehát majd 3 hetet kihagyott, holott Genfben elvileg jelenése lett volna, a belgrádi és parmai tornákra pedig már be sem nevezett. Ennek eredményeképp habár Londero ellen 1,06-os favoritként lépett pályára, csak nagyon nagy nehézségek árán tudott továbbjutni 4 szettben, és még örülhet, hogy nem került 2-1-es hátrányba a szetteket tekintve, pedig nagyon úgy nézett ki a dolog… Ezek után én nem látom azt, hogy McDonaldnak mitől ne lehetne esélye Garin ellen, aki láthatóan most nincs olyan jó formában, mint pár hete.

Végeredmény: Az első szett eredménye 6-4; a tipp NYERT! 🙂