Indoklás: a Los Angeles zsinórban 3 rangadót bukott el rájátszás esélyes ellenfelekkel szemben, ami nem mutatott ugyan jól, de ebből 2 (a Tennessee és a Green Bay elleni) abszolút beleférős kategória volt. A korábban akár bajnokesélyesnek is tartott Rams így azonban már “csak” 7-4 -es mérleggel áll, nagyon kellene tehát nekik végre egy újabb győzelem. Szerencséjükre ma azzal a Jacksonvillel játszanak, amelynek már minden mindegy, a Jaguars biztosan nem jut be idén a play offba. A Los Angeles azonban ha ma behúzza a W-t, azzal 13 %-kal növelné meg az esélyét ugyanerre statisztikailag! Segítheti őket, hogy bár a hazai oldalon több a sérült illetve kérdőjeles státuszú játékos, még így is a Rams kerete számít minőségibbnek. A Jaguarsból hiányozni fog többek közt: Cann (támadófalember), Etienne (1. számú futó), Robinson (futó), Agnew (elkapó), Chark (elkapó) és Godwin (elkapó) is; tehát az eleve nagyon szegényes támadóarzenál még inkább foghíjas lesz! Ezek után nem is értem ezt a viszonylag magas határt a Jacksonville pontjaira, hiszen az utóbbi 5 fordulóban csak 1-szer tudtak ettől több pontot szerezni. De az is csak a nem éppen a védelméről híres Colts ellen jött nekik össze, 1 ponttal e line felett… A Rams defense viszont ligaelit, így szerintem simán képesek lesznek az eleve újonc irányítóval érkező-, és minden mutatóban a liga aljához tartozó gárdát limitálni. Max. 1 touchdownt nézek ki belőlük.

végeredmény: 37-7 => a tipp NYERT! 🙂