Indoklás: ez a bajnoki döntő, a play off utolsó mérkőzése, nyugat ws. kelet, azaz a párharc, amelyben minden amerikai sportágban leginkább várnak! A találkozót Los Angelesben rendezik, tehát némileg előnyben van a Galaxy, de a 2 szurkolótábornak ilyenkor hagyományosan egyenlő arányban osztanak jegyvásárlási lehetőséget. Ettől függetlenül a Galaxy-t hozták ki favoritnak a fogadó irodák a mérkőzésre, annyival azonban azt gondolom nem jobbak, hogy legyen érték a rájuk kínált 1,5 -ös odds-ban… Érdekesség, hogy mindkét döntőbe jutott csapat csak második helyen jutott be a play off-ba, ott azonban egyikük sem kegyelmezett az ellenfeleinek. A New England ráadásul általában sok gólos, látványos mérkőzéseken harcolta ki a továbbjutást (4-2, 3-1, 2-1, 2-2), míg a Galax inkább a taktikus, megfontolt játékkal (0-0, 5-0, 0-1, 1-2). Ami még fontos lehet, hogy a Galaxy-ban játszik az idei szezon legjobb játékosának (MVP – képünkön a díjátadó) választott Robbie Keane (19 gólos), valamint várhatóan ma lép utoljára pályára csapata színeiben Landon Donovan (10 gólos), az amerikai válogatott és egyáltalán az Amerikában meghonosított európai labdarúgás egyik ikonikus alakja. A másik oldalon Nguyen szerepe kiemelendő: 18 találatával rengeteg fontos mérkőzést döntött el csapata javára. A Galaxy egyébként főleg az idegenlégiósainak (brazilok és európaiak) köszönhetően érte el sikereit, míg a New England sokszor szinte tisztán amerikai kezdőcsapattal állt fel a szezonban, ami nem kis szó! És most térjünk rá a tippre. Azért gondolom, hogy sok gól lesz a találkozón, mert a 2 csapat egyébként is eléggé hajlamos volt egymással az elmúlt években az over-es mérkőzéseket játszani (5-1, 0-5, 1-3, 2-3), másrészt mindkét gárda elég támadó felfogású alapvetően (a Galaxy 69 gólt lőtt a nyugati alapszakaszban, ami ott a legmagasabb értéknek felelt meg, míg a Revolution 51 találatig jutott, ami ott a 2. legjobb teljesítménynek számított!). Azt gondolom, hogy Donovan ma szépen akar majd búcsúzni, a jó öreg Keane pedig meg akarja majd mutatni, hogy miért ő lett a szezon MVP-je?! A New England sem fog azonban felemelt kézzel érkezni, biztos vagyok benne, hogy ők is betalálnak majd legalább 1-szer, így a 2,5 over-es végeredménnyel záruló, „hazai” sikert prognosztizálok. Tippem: 2-1, 2-2, 3-2

Végeredmény: 1-1