Indoklás: Ismét Lorenzira fogadunk, de most már Buenos Airesben. Az olasz teniszező tovább halmozza az élvezeteket, egy Challenger tornagyőzelem és egy döntő után, már egy ATP250-es elődöntőt is magáénak tudhat. A pálya borítása továbbra is salak, ami egy izgalmas meccset hozhat közte és Andujar között. A mérlegek és a ranglistahelyezések is nagyjából hasonlóak, viszont Lorenzi formája sokkal jobb. Andujar még a tavalyi US Open első fordulójában megsérült, így az év hátralévő részében nem is versenyzett. 2016-ban Dohában kezdett, ahol Lorenzivel játszottak az első körben. Mivel két vérbeli salakos játékosról volt szó, így az a meccs a kemény borításon egy elég nagy össze-visszaság volt, de végül Andujar nyert, az óta viszont három vereséget is összeszedett a spanyol. Mayer, Haase és Herbert is simán ejtette ki a versenyekről, így nem számítok sok jóra tőle ma sem. Nem hiszem, hogy teljesen visszarázódott volna a kerékvágásba, viszont biztos vagyok benne, hogy a salakos tornák alatt úja visszanyeri a régi formáját, de most még Lorenzit érzem erősebbnek. 1,8-as odds van az olaszra, amit mindenképp támadnunk kell. Forza Paolo!
2-6, 7-5, 6-2 => NYERT!