FAQ: rögbi unió, Anglia, Premiership League. A tipp értelmezése, hogy a Saracens legalább 24 pontos különbséggel nyer.

Indoklás: Az újrakezdés óta képtelen volt mérkőzést nyerni a London Irish, akik így nagyjából el is búcsúzhatnak a rájátszás reményétől: 11 pont hátrányuk van, amit 6 mérkőzésen kellene behozniuk. A vezetőség is látja, hogy erre már nem maradt sok esély, ezért próbálnak minél több lehetőséget adni a fiataloknak. A Sarries ellen 9 (!) akademista lesz a kezdőben, amivel nagyjából alá is írta a sorsát a Declan Kidney együttese. Kedden a Leicester ellen voltak pályán, ahol szintén nem voltak ott a “nagyok”, és az a keret mindössze egyetlen célra volt képes a liga egyik leggyengébb csapata ellen.
A Saracens múltjáról és jövőjéről (pontlevonás, egyenes kiesés) már írtam nektek, viszont ez a csapat akkor is menetel, nem érdekli őket, hogy nem zárhatják 0 megszerzett pont felett a szezont, illetve biztosan kiesnek. Annyira komolyan gondolnak mindent, hogy erre a mérkőzésre teljes erőbedobással érkeznek, már csak azért is szét akarják alázni a teljes mezőnyt. Ez eddig ment is nekik, hétfőn viszont a legerősebb keretüket küldik fel a gyepre, így a meggyengült Irish nem számíthat sok jóra. A hétközi mérkőzésen underdogok voltak, szépen rájuk is repültünk, és nyerettük őket: abból a csapatból mindössze 3 játékos maradt a hétfői kezdőben, a többiek helyett viszont válogatott, tapasztalt játékosok érkeztek, köztük a csapatkapitány, Brad Barritt.
A London számára már vége van a szezonnak, biztos nem esnek ki, mivel a Saracens “kapta meg” ezt a lehetőséget, viszont a Sarries még mindig Európa top csapata, akiknek egy ilyen felforgatott, fiatal Irish semmilyen gondot nem fog okozni.

VÉGEREDMÉNY: 12:40 => NYERT! 🙂