FAQ: Eurocup. A tipp értelmezése, hogy a Buducnost legfeljebb 6 pontos különbséggel kap ki. A szorzót Unibetről ajánlom.

 

Indoklás: a Buducnost ugyan gyengén kezdte a szezont, de mióta 3 hete átvette náluk Andrej Zakelj a vezetőedzői posztot, azóta egyértelműen javult a játékuk is megindultak felfelé. Az utóbbi 4 meccsükből 3 már egész meggyőző volt, Gran Canarián pedig egyáltalán nem volt szégyen kikapniuk (~ 6.00-os oddsú underdogok voltak). Ráadásul az eddigi 5 amerikai + 1 francia idegenlégiósuk mellé most még megszerezték a szintén USA-ból származó: Yogi Ferrellt (korábban: Dallas Mavericks, Sacramento Kings) is, akivel kiegészülve már tényleg olyan minőségi keretük lett, amellyel a nemzetközi porondon abszolút versenyképesek lehetnek. És bár a Lietkabelisnek sincs rossz csapata, de azért túl nagy nevek sincsenek a roster-jükön. Most 2 papírforma vereségből jönnek, amitől azért még nem kell leírni ugyan őket, de talán pont annyira kerültek leszálló flowba, hogy épp megfelelő ellenfelei lehetnek a feljövőben lévő-, sikeréhes Buducnostnak.

 

Végeredmény: 81-83 => a tipp NYERT! 🙂