FAQ: Az LGD 3:0-ra nyeri a szériát. E-sport, LoL, VB Play-ins

E-sport – LoL – VB Play-ins

Indoklás: Az idei VB már javában tart Kínában, ahol közönség nélkül, de személyesen rendezik meg a többhetes tornát. A Play-inst botrányosan kezdő, hazai pályán játszó 4. legjobb kínai csapat az LGD kapott bőven hideget meleget az elmúlt másfél hétben. Ugyanakkor ahogy azt várni lehetett – és mi is vártuk és sok pénzt hozott számunkra nagytétes tippként is – a kieséses szakaszban, ahol már szériákat játszanak (tehát nemcsak egypályás meccseken dőlnek el a dolgok) ott ki fog jönni a csapatok közötti különbség. Miután a latin-amerikai bajnokot is 3:0-ra verték tegnap, szerintem ma sem lesz ez másképpen az ausztrál-oceániai győztessel.

Az OCE régió egyébként rohamosan fejlődik, köszönhetően, hogy a jobb játékosaik feltöltik már az észak-amerikai és európai topcsapatokat is. Azonban a régió maga nagyon alulfizetett és komolytalan infrastruktúrával rendelkezik a világ vezető esport nemzeteihez képest pl. Korea vagy Kína. A formába lendülő LGD-nek nem jelenthet ez gondot, a keretek között ég és föld a különbség, és immáron a kezdeti izgalmakat és túlzott elvárások általi nyomást is leküzdő kínaiak messze a legerősebbek a Play-ins 10 csapata közül.

A tét a főtáblára jutás, ahol a kisorsolt csapatok várják a fennmaradó pár helyre a selejtezős csapatokat. Arra a szintre kétlem, hogy bármiféle ellenállást képes lenne ez a Legacy mutatni. Az LGD egyébként személyes kedvencem, mondhatni történelmi csapat, mivel egy évtizede fontos szereplői a világ esportjának több fronton is, nem csak LoL-ban. Kramer (adc), Xiye (mid) és Panut (jungle) rutinos koreai importjaik világklasszisnak tekinthetőek, így nem hiszem, hogy a kb. már-már “félprofi” aussiek problémát jelentének nekik. A bukik sem tanultak a tegnapi hibájukból, így ma is ajánlom a tükörsima 3:0-át!

VÉGEREDMÉNY: 0:3 (tükörsimán) => NYERTES 🙂